Forintesésre spekulál Baranya megye

Vágólapra másolva!
Shortolja a forintot Baranya - így mondanák a devizakereskedők azt, amire a megye készül: az önkormányzat arra spekulál, hogy ha most vesz - olcsón - svájci frankot, akkor decemberben, amikor a forint gyengülni fog, drágábban tudja eladni a devizakészletét.
Vágólapra másolva!

Nagy összegű deviza vásárlásával és későbbi eladásával próbál több pénzhez jutni a közeljövőben a Baranya Megyei Önkormányzat - írta csütörtökön az Új Dunántúli Napló. A hírt az [origo]-nak a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, Hargitai János megerősítette, pontosabban elmondta, hogy van ilyen szándéka az önkormányzatnak. Az elnök elmondta, hogy három bizottság is felhatalmazást adott neki az ügyletre.

Az önkormányzati gyakorlatban eddig egyedülálló pénzszerzési módszer lényege, hogy Baranya szeptember végéig 20 millió svájci frankot vásárol, melyet december 20-án elad. Az üzlettől 110 millió forintos nyereséget remél, melyet csak akkor érhet el, ha a most erős forint jelentősen gyengül. Márpedig szakértők ezt jósolják.

10-ből 10

Hargitai szerint 10 megkérdezett elemzőből tíz mondta azt, hogy a forint gyengülni fog. A megyének jelenleg hárommilliárd forintja kamatozik, mert tavaly svájci frankban bocsátottak ki kötvényt. Akkor rögtön forintosították is a befolyó pénzt, amin 47 milliót nyertek. Azóta kamatokból több mint százmilliós bevételük volt, amit decemberig megfejelnének a határidős devizaügylettel.

Hargitai elmondta, szívesen fordítanák a pénzt tényleges fejlesztésekre, ezek a projektek azonban kormányzati jóváhagyás után nem indulhatnak el. Amíg a kabinet nem dönt például a pécsi, európai kulturális fővárosi projektekről, addig próbálják minél jobban befektetni a pénzt - magyarázta Hargitai.

Egyszeri alkalom?

Az Új Dunántúli Naplónak nyilatkozó Martin Zoltán ügyvéd szerint ha egyszeri alkalomról van szó, a lépés legális. Probléma akkor adódik, amikor árfolyamnyereségre játszva olyan szervezet, vagy személy vásárol rendszeresen és nagy mennyiségben valutát, akinek erre nincs engedélye. Az ugyanis jogosulatlan pénzügyi tevékenységnek minősül és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető - olvasható a baranyai napilapban.

A Hamilton Tőzsdeügynökség elemzője, Misik Sándor nem tud arról, hogy egy állam vagy önkormányzat korábban próbált volna a saját devizája ellen játszani a pénzpiacon. Ugyanakkor előfordult szerinte régebben, hogy a francia haditengerészeti flotta beszállt a határidős olajpiacra vételi oldalon. Azért tették ezt, hogy biztosítsák maguknak az üzemanyagot.

Aki hitelt vesz fel, az is spekulál

Misik szerint az úgynevezett szuverén állami alapok, amelyek állami pénzeket forgatnak, azok is szereplői a határidős kereskedésnek, de általában nem a saját devizájukkal szemben lépnek fel. Misik egyébként önmagában nem tartja indokolatlannak, hogy valaki a forint ellen játszik a devizapiacon, nem kizárt ugyanis a jövőben a magyar pénz árfolyamesése.

Ezt megerősítette Török Zoltán is, a Raiffeisen elemzője, aki szerint középtávon várhatóan esni fog a forint. Ugyanakkor ő nem tartotta furcsának, hogy valaki devizával üzletel, hiszen például aki devizában vesz fel hitelt, az is valamilyen módon, áttételesen az árfolyamnyereségre spekulál.