Harmadával csökkent a Toyota profitja

Vágólapra másolva!
A túl erős jen, a növekvő nyersanyagárak és a gyenge amerikai autópiac miatt a Toyota autógyár 28,1 százalékos romlásról számolhatott be adózott eredményében folyó üzleti éve első, júniussal zárult negyedévében. Eladásainak értéke világméretekben 4,9 százalékkal esett vissza, üzemi eredménye viszont csaknem 39 százalékkal.
Vágólapra másolva!

A csütörtökön kiadott adatok tanúsága szerint első ízben fordult elő negyedéves eredményjelentésekben a japán járműipari konszernnél, hogy romlott az eladás és az eredmény is.

A vállalat vezetője történetükben a legnagyobb kihívást jelentő évnek nevezte az ideit, ahol az eladott gépkocsik számában még minimális növekedést sikerült elérni az első negyedévben, de elsősorban a fejlődő országoknak köszönhetően. Az illetékes az egész üzleti évre a tavalyitól mintegy 27 százalékkal elmaradó eredményre számít.

A Toyota a világméretű eladások mennyiségét tekintve 2008 első három hónapjában a General Motors elé került, a világ első számú autógyártójának címét birtokolva.