Kisebb növekedésre számít a cseh jegybank

Vágólapra másolva!
A korábbi 4,7 százalékról 4,1 százalékra csökkentette a cseh gazdaság idei növekedési prognózisát a cseh jegybank, közölte Zdenek Tuma, a Cseh Nemzeti Bank kormányzója csütörtökön Prágában.
Vágólapra másolva!

"A jövő évben 3,6 növekedést várunk, a korábbi 4 százalék helyett. Azzal is számolunk, hogy ez év végéig csökkenni fognak a bankhitelek kamatai. A jövő évben ezek a kamatok stabilak lehetnének" - fejtette ki Tuma, aki azután tartott sajtóértekezletet, hogy a jegybank 3,75 százalékról 3,50 százalékra csökkentette az irányadó kamatot.

"A mai döntés várható volt, a piac számolt vele. Ennek alapján a következő hetekben a korona árfolyamát ez a döntés már nemigen fogja befolyásolni" - mondta a jegybankelnök.

Leszögezte, hogy ha a banktanács nem döntött volna az irányadó kamat csökkentéséről, akkor a korona várhatóan tovább erősödött volna.

A cseh jegybank 2005. április óta most első ízben csökkentette az irányadó kamat mértékét, egynegyed százalékponttal. A döntés hátterében Tuma szerint alapvetően az erős korona állt. A döntést a jegybanktanács részt vevő hat tagja egyhangúlag hozta. A hetedik tag szabadságon van.

Tuma elmondása szerint szóba került az irányadó kamat félszázalékos csökkentése is, de ezt hamar elvetették.

A cseh gazdaság fejlődésének prognózisát a közelmúltban a pénzügyminisztérium is módosította, a korábbi 4,9 százalékról 4,6 százalékra csökkentette.

Tavaly a cseh gazdaság 6,6 százalékos növekedést ért el. Gazdasági szakértők véleménye szerint azonban ez a gyors növekedés már a múlté, és a jövőben 3-4 százalék közti növekedéssel lehet csak számolni.

A jegybank prognózisa szerint az év végére az infláció 3,4 százalékos lesz, 2009 végére 2,5 százalékra csökkenhet Csehországban.

Júniusban a tizenkét havi infláció tovább lanyhult, 6,7 százalékra a májusi 6,8 százalékról, miután februárban, 7,5 százalékon, tízéves rekordra hágott. Egyelőre messze meghaladja a cseh központi bank 3 százalékos állandó célját, plusz-mínusz 1-1 százalékpontos tűréssel.