Emelte GDP előrejelzését Bulgária

Vágólapra másolva!
Bulgária 6,2-6,5 százalékra emelte pénteken idei GDP-előrejelzését, a jó gabonatermésnek köszönhetően. A kormány korábban úgy becsülte, hogy a növekedés csak a tavalyi 6,2 százalékot éri el.
Vágólapra másolva!

A gazdasági miniszter pénteki bejelentése szerint Bulgáriában az idén 16 éves csúcson lesz a búzatermés: a kedvező időjárás miatt 4,4 millió tonnát takarítanak be.

Az idei első negyedben 7,0 százalékkal bővült a bolgár gazdaság, a másodikban - az első becslések szerint - ez 6,3 százalékra lassult. A lassulás főként a szolgáltatási ágazat lanyhulásának köszönhető: az első negyed 8,3 százalékos emelkedése után a második negyedben csak 5,7 százalékkal bővültek a szolgáltatások az egy évvel korábbihoz képest Bulgáriában.