Felszámolják a Szőlőskert Zrt-t

Vágólapra másolva!
Felszámolási eljárás indult Heves megye egyik legpatinásabb élelmiszeripari cége, a nagyrédei Szőlőskert Zrt. ellen - tájékoztatta pénteken az MTI-t a bíróság által az eljárás lefolytatásával megbízott Kvantál Kft. felszámoló biztosa.
Vágólapra másolva!

Az a céljuk, hogy fenntartsák mind az integrátori, mind a hűtőházi, mind a borászati tevékenység működését és zavartalan legyen a szőlőfelvásárlás is - közölte Varsányi István.

A társaság, mintegy 300 embert foglalkoztat, illetve több mint ezer környékbeli agrártermelővel áll szerződéses kapcsolatban - tette hozzá.

A felszámoló elmondta, hogy jelenleg a cég gazdasági helyzetének felmérése, illetve az adósságállomány összegének meghatározása folyik.

Eközben a hitelezőknek is az az érdekük, hogy zavartalan legyen a termelés - szögezte le.

Ugyanakkor Varsányi Lajos nem kívánta elárulni, hogy kinek a keresete alapján indult meg a csődeljárás az évtizedekig mintagazdaságként számon tartott Szőlőskert ellen.

A község önkormányzata abban bízik, hogy megőrizhető a település és a térség számára a Szőlőskert tevékenysége. Ugyanis a község 3.400 lakosának majd mindegyike valamilyen módon kapcsolatban áll a céggel - hangsúlyozta az MTI érdeklődésére Nagyréde polgármestere.

Egyelőre nem érzik az eljárás hátrányait, vagyis zavartalanul folyik a termelés - fűzte hozzá Balázs József.

Az önkormányzati vezető úgy vélekedett, hogy a hibás árfolyam-politika nyomán erősödő forint, illetve az állami elvonások növekvő mértéke okozta a nagyrészt exportra termelő társaság csődjét.