Nincs motorja a magyar gazdaságnak

Vágólapra másolva!
Az ipari export lassulása miatt a gazdasági növekedésnek továbbra sincsen igazi motorja, így akár hosszú távon három százalék alatt maradhat a GDP bővülési üteme. A Napi Gazdaság a második negyedévre 1,9 százalékot vár.
Vágólapra másolva!

A következő években nem lesz kitörési pontja a magyar gazdaságnak, így hosszú távon akár 2-2,5 százalékra is beragadhat a gazdaság növekedési üteme - véli Suppan Gergely, a Takarékbank makroelemzője.

A Napi Gazdaság a második negyedévben 1,9 százalékos GDP-bővülést vár, az év egészére pedig mindössze két százalékra számítanak az elemzők - ez csak kissé lesz magasabb a tavalyi 1,3 százalékos mélypontnál. Az előzetes GDP-számokat csütörtökön teszi közzé a KSH, a részletesebb adatokra szeptember elejéig kell várni.

A nettó export ugyan még mindig pozitív, a kivitel dinamikája azonban kezd kifulladni. Fél éve még úgy tűnt, hogy az EU-ban mégsem következik be a 2007-ben várt gyors fékeződés, s a tavalyi év bázishatása hajtotta 2008-at még enyhén élénkítheti a külső kereslet. Most azonban sem a magyar, sem az európai adatok nem biztatóak. A beszerzési és a bizalmi indexek mélyponton vannak, és valószínűleg több uniós ország is technikailag recesszióba került. A magyar kivitel 60 százaléka irányul az erőteljes lassulás sújtotta EU-15-be és további húsz százalék a 2004 óta csatlakozott országokba, amelyek ha nem is olyan látványosan esnek vissza, teljesítményükben szintén érezhető a lassulás.

Mindez már meg is jelent a magyar ipari adatokban, hiszen az első negyedévi, éves szinten 6,6 százalékos növekedés 3,6 százalékra esett a második negyedévben, s ez a hátralévő fél évben csak súlyosbodhat - mondta a Napi Gazdaságnak Suppan.

Ugyanakkor nincs belső erő a gazdaságban, ellensúlyozná a külső viharokat. A fogyasztás éves dinamikája továbbra is negatív maradhat, bár a csökkenő ütem egyre mérsékeltebbé válhat, majd az év hátralévő részében ismét enyhe növekedésnek indulhat. A beruházások okozhatnak még esetleg meglepetést. A termelési oldalon ugyanakkor kieshetnek a tavalyi második negyedévben bekerült fékek - többek közt az egészségügyi reformhoz kapcsolódóan - s ez segíti majd a szolgáltatások bővülését.

A bázishatások okozta növekedés azonban nem jelent valós élénkülést. Egyelőre további reformok hiányában a kormányzati pénzszórás lehetne egyedül a belső hajtóerő forrása, az viszont katasztrofális következményekkel járna - véli az elemző.

Bár tavasszal úgy tűnt, hogy az idei évet a mezőgazdaság kiemelkedően jó teljesítménye hajtja előre, a betakarított termés kevesebbnek bizonyult a vártnál - mondta lapunknak Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere. Ettől függetlenül így is sokat dobhat a gazdasági növekedésen, a probléma viszont az, hogy a mezőgazdaságra nem lehet trendet építeni.

A hosszú távon sokat számító ipari adatok pedig elég szerencsétlenül alakulnak - tette hozzá az elemző. Véleménye szerint jövőre a magánfogyasztás enyhe növekedése és a magára találó építőipar 3,3 százalékra emelheti majd a GDP-növekedési ütemet, azonban még ez is optimista becslésnek számít a piacon.