Biztonságosabb lett a magyar áramellátás

Vágólapra másolva!
Az első félév gazdálkodása alapján teljesíthető a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Zrt. (Mavir) éves üzleti terve, amely a 2007. évihez hasonló 90 milliárd forint feletti árbevétellel számol - mondta el Tari Gábor, a Mavir vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

A Mavir az év végén új székhelyére, a Szentendrei útra költözik. Az átköltözést több lépcsőben bonyolítják le, és az eszközök áttelepítésének idejére a tartalék rendszerirányító berendezéseket használják majd - magyarázta a vezérigazgató. Tari Gábor elmondta azt is, hogy a jelenlegi számítások alapján a légkondicionálók miatt megnövekedett áramfogyasztás mellett is folyamatosan van elegendő tartalék a magyar villamosenergia-rendszerben.

A jogszabályban előírt 1350 megawatt tartalék, amit a lehető legkedvezőbb áron kell beszerezni, folyamatosan rendelkezésre is áll - tette hozzá. Az idei meleg nyár ellenére 2007. évi csúcsfogyasztást jelentő 6320 megawatt teljesítményt ebben az évben még nem értük el - mondta a vezérigazgató.

Fejlesztik a hálózatokat

A Magyar Villamos Művek (MVM) csoporthoz tartozó Mavir a napokban tette közzé azt a pályázati felhívást, amelynek keretében egyebek között a tartalékot is beszerzi a 2009-es évre. Az úgynevezett rendszerszintű szolgáltatások beszerzési tenderén a Mavir nem csak a tartalékokról, hanem a magyar villamosenergia-rendszer biztonságos működéséhez szükséges szabályozási és hálózati veszteséget fedező kapacitások és áram beszerzéséről is gondoskodik.

Az elegendő áram és megfelelő tartalék biztosításához, valamint az ellátási színvonalának emeléséhez elengedhetetlen a villamoshálózat fejlesztése. A Mavir a jogszabálynak megfelelően kétéves tervezési ciklusban a fejlesztési optimumot keresi, amelyet a Magyar Energia Hivatal hagy jóvá, így ennek eredményeképp évente közel 20 milliárd forintot költ erre a célra.

Ez a költség tartalmazza az 1990-es évek közepén megkezdett és 2010-ben záruló rekonstrukciós program ráfordításait, és a karbantartás költségeit is. Tavaly a Mavir társasági szinten 22,8 milliárd forintot fordított beruházásokra, szemben az egy évvel korábbi 19,6 milliárd forinttal.

Növelték az ellátás biztonságát

Az elmúlt időszakban átadott, részben nemzetközi vezetékek már érezhetően növelték az ellátás biztonságát, mivel az új vezetékek úgynevezett hurkot képeznek. Így ha valahol hiba jelentkezik, a szállítás a hálózat másik ágán folyamatos maradhat. A Mavir hálózata jelenleg 3750 kilométer hosszúságú, azonban a valóságban ennél hosszabb, mivel a vezetékek egy részén azonos oszlopon két összeköttetés is van: ezek a kétrendszerű vezetékek.

A nemzetközi hálózati kapcsolatokat olyan irányban érdemes fejleszteni - magyarázta a vezérigazgató -, ami nem jelent többletterhet a magyar rendszerre, azaz gazdaságosabb, mint a belföldi hálózat bővítése. Erre példa a Paks-Pécs 400 kilovoltos vezeték "továbbvitele", ami Toponár (Kaposvár) felé drágább lett volna, mint a horvátországi kapcsolat kiépítése.

Horvát és román kapcsolódás

Pécs és a horvátországi Ernestinovo 400 kilovoltos összeköttetés a csatlakozás kiépítésével együtt 2010 március végére készül el, és a magyar oldalon a 40 kilométer hosszú vezeték beruházási költsége mintegy ötmilliárd forint.

A belső vezetékhálózat hurokká alakítását szolgálja a Szombathely-Hévíz közötti 80 kilométeres vezeték, amely a Győr-Szombathely vezetéket zárja a rendszerben. A beruházás költsége mintegy 10 milliárd forint, a Mavir 2009 végére tervezi a befejezését.

Egy másik projekt az Oroszlány-Győr 220 kilovoltos villamosvezeték 400 kilovoltossá alakítása, és Bicskén egy 400/120 kilovoltos új alállomás építése. Ezt a bővítést 2010-re a Martonvásár-Bicske vonalon végzik el, 2012-re pedig befejeződhet a Győr-Martonvásár hurok kialakítása. Befejezéséhez közeledik a Békéscsaba-Nagyvárad villamosvezeték kiépítése is, amelynek magyarországi szakasza már elkészült.