Vágólapra másolva!
Jövőre akár újabb 30 százalékkal is emelkedhet az áram ára, mivel a kormány a versenypiac építése helyett kiterjeszti az egyetemes áramszolgáltatásra jogosultak körét - állítja Felsmann Balázs, a GKM egykori szakállamtitkár, a Figyelő mai számában.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés a nyár utolsó munkanapján módosította a villamosenergia-törvényt, így 2008. szeptember 1-től változik az egyetemes szolgáltatásra benyújtott igények jogosultsági köre - figyelmeztet Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) nemrégiben távozott szakállamtitkára a Figyelő mai számában.

A módosítás lényege, hogy az egyetemes szolgáltatás felső határa változik, valamint a jogosultsági kör kibővül közintézményekkel és közfeladatot ellátó szervezetekkel is, magyarul ahelyett, hogy minél több szereplőt kényszerítene ki a kormány a versenypiacra, inkább egyre többet húz be az államilag szabályozott árak védőernyője alá.

A lépés azonban Felsmann szerint vissza fog ütni, mivel az MVM a kormány jótékonykodó akciója miatt az olcsó termelőkapacitásokat fogja erre a célra allokálni, a drágább áram pedig megmarad a versenypiacnak, azaz a gazdaság jelentős húzóerejét képező középvállalatok az idei 30-50 százalékos-os áramár emelkedés után 2009-et egy újabb 30 százalékos emeléssel kezdhetik.

"Kérdés, hogy a gazdasági szereplők meddig készek tolerálni azt, hogy két év alatt sikerül villamosenergia-költségeiket európai összehasonlításban dobogós helyre felküzdenünk" - írja a szakértő, aki szerint a közintézményeknek adott kedvezmény pedig azt üzeni, hogy "a politika megint a Pató Páloknak kedvezett". Hisz minek bajlódjon egy önkormányzat vagy kórház komoly intellektuális kihívást jelentő tendereztetéssel és hatékonysági intézkedésekkel, amikor sokkal egyszerűbb, ha jogszabályban válik jogosulttá az olcsóbb áramra?

"Számunkra meg nem nagyon marad más, mint a halovány remény, hogy a gazdasági törvényszerűségek előbb-utóbb erősebbnek bizonyulnak majd minden politikai akciónál. Csak kár, hogy addig még nagyon sok tanulópénzt fogunk megfizetni" - mondja Felsmann.