Októberig jár az iskolakezdési támogatás

Vágólapra másolva!
A tanszerek, tankönyvek megvásárlása az idei tanévkezdéskor is több tízezer forintos kiadást jelent a szülőknek. A foglalkoztatók gyermekenként legfeljebb 20 700 forinttal csökkenthetik a költségeket az iskolakezdési támogatással, mely egyidejűleg mindkét szülőnek adható. Ebben az évben ingyenes tankönyvre mintegy félmillióan jogosultak. Januártól bevezetik az óvodáztatási támogatást a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek után.
Vágólapra másolva!

Egyre több munkáltató él a különböző adó- és járulékmentes támogatások lehetőségével, ilyen az iskolakezdési támogatás is. Ennek maximális összege a minimálbér harminc százaléka, azaz idén évi 20 700 forint lehet. Mivel ez a támogatás mindkét szülőnek adható, optimális esetben a támogatás értéke gyermekenként elérheti a 41 400 forintot.

Iskolakezdési támogatást az adott szeptemberben általános- vagy középiskolába járó gyermek után kaphatnak a gyermek nevelői, azok, akik a gyermek után családi pótlékra jogosultak. A támogatás adómentessége nem függ attól, hogy a családi pótlékot melyik szülő részére folyósítják. Elég, ha arra a törvény szerint a szülő egyébként jogosult lenne. Élettársi kapcsolatban élő magánszemély esetében a juttatás csak akkor adható adómentesen, ha a gyermek közös.

Az iskolakezdési támogatás egyszeri juttatás, ami a tanévkezdést megelőző és követő 60 napban, vagyis idén július 1. és október 31. között érvényesíthető tankönyv, taneszköz és ruházat vásárlásakor. A munkáltató legtöbbször vásárlási utalványt ad a munkavállalóknak, mely beváltóhelyei között hipermarketek, papírboltok, könyvesbolt-hálózatok, ruházati üzletek találhatók.

Számlát is lehet hozni

A kialakult gyakorlat taneszköznek tekint minden, a tanuláshoz általában szükséges eszközt, így például a füzetet, rajzlapot, ceruzát, tollat, ragasztót, festéket. Megítéléstől függ, de ide sorolható az íróasztal és a tanulószék is. A ruházat fogalmába pedig bármilyen ruhanemű beletartozik, amely az iskolában hordható.

A munkáltató azt is választhatja, hogy pénzben megtéríti 20 700 forint összeghatárig az iskolakezdésre fordított költségeket. Ilyenkor a kiadásokról a munkáltató nevére szóló számlát kell kérni (ez lehet például az iskolai tankönyvvásárlás során kiállított számla is). Végül a munkáltató tárgyi formában tankönyv, taneszköz, ruházat juttatásával is segíthet.

Az iskolakezdést egyéni akciókkal az önkormányzatok is támogathatják. Sopronban például az elsős és a másodikos diákok iskolakezdését füzetcsomaggal segítik, valamint 7-ről 10 ezer forintra emelik azt az iskolakezdési támogatást, amelyet az önkormányzat intézményeiben dolgozó, iskolás korú gyermekeket nevelő közalkalmazottak számára eddig is nyújtottak.

Tankönyvet kölcsönözni

A 2007. őszi felmérések alapján ingyenes tankönyvellátásra 517 286-an jogosultak. Ők változatlanul 10 000 forint támogatásra számíthatnak. Emellett 1000 forint a valamennyi tanuló után igényelhető általános tankönyvtámogatás. A 2008-as támogatás összege ingyenes tankönyvellátásra jogosultak esetén 5,1486 milliárd forint, az általános hozzájárulást illetően 1,2092 milliárd forint, összesen tehát 6,3578 milliárd forintot terveznek e célra.

Ingyenesen kell biztosítani a tankönyvet minden olyan tanuló részére, aki tartósan beteg, testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, aki pszichés fejlődési zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott (például dyslexia, dysgraphia áll fenn), aki három- vagy többgyermekes családban él, aki nagykorú és saját jogán családi pótlékra jogosult, illetve ha rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül. Igazolásként a családi pótlék folyósításáról szóló igazolást kell bemutatni. Sajátos nevelési igényű tanuló esetében a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye a bemutatandó dokumentum. Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény esetén az erről szóló határozat bemutatása szükséges. Az egyedülálló szülő által nevelt gyermek alanyi jogú támogatása már tavaly megszűnt.

Az iskolák nemcsak az új tankönyvek finanszírozásával teljesíthetik ingyenes tankönyvellátásra vonatkozó kötelezettségeiket. Egyre inkább terjed az a gyakorlat, hogy a tovább használható, tartós tankönyveket (például atlaszokat, feladatgyűjteményeket) könyvtári kölcsönzés útján bocsátják a rászorulók rendelkezésére.

Ingyenes és féláras étkezés

Az óvodás, 1-5. évfolyamon nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek után az intézményi térítési díj 100 százalékát kedvezményként kell biztosítani, vagyis számukra az étkezés ingyenes. Féláron ehetnek (vagyis az intézményi térítési díj 50 százalékát kell biztosítani) az előbb említett körbe nem tartozó, de rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek és tanulók, emellett a három- vagy többgyermekes családokban nevelkedő gyermekek, valamint a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekek, tanulók.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság lehetőséget biztosít a kedvezményes árú étkezés, évente kétszer pénzbeli támogatások, az ingyenes tankönyvellátás és egyéb kedvezmények igénybevételére. A kedvezményre való jogosultságot az önkormányzat jegyzője állapítja meg. A jegyző annak a gyermeknek, fiatal felnőttnek, akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága 2008. november 1-jén fennáll, novemberben 5500 forint pénzbeli támogatást állapít meg gyermekenként.

Óvodáztatási támogatás január 1-től

Jövő év január elsejétől óvodáztatási támogatás jár a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek után. A támogatást a január elseje után beiratkozó gyermekek családja kapja, első alkalommal 20 ezer forintot, utána félévente 10-10 ezer forintot. Az önkormányzat dönthet arról, hogy a 20 ezer forintot természetben, vagy pénzben fizeti ki, de a 10 ezer forint támogatást félévente pénzbeli juttatásként kell biztosítani.

A támogatás igénybevételéhez az eltartó szülőnek nyilatkoznia kell arról, hogy iskolai végzettsége nem magasabb nyolc osztálynál, és erről a település jegyzője ad ki igazolást. A támogatás feltétele az is, hogy a gyermeket négyéves kora előtt be kell íratni az óvodába. Ugyan 5 éves kortól kötelező az óvoda, de az intézkedéssel azt szeretnék elérni, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek minél előbb kerüljenek be ezekbe az intézményekbe.