Egymilliárddal emelték a nyílászáró pályázat támogatását

Vágólapra másolva!
Egymilliárd fortinttal megemelte az energiaügyi minisztérium a Nemzeti Energiatakarékossági Program pályázatainak támogatását. A döntést az egyre nagyobb terhet jelentő energiaárak növekedésével indokolták.
Vágólapra másolva!

A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) 1 milliárd forinttal növelte a Nemzeti Energiatakarékossági Program (NEP) pályázatainak támogatására szánt 1,6 milliárd forintos 2008-as keretet. A KHEM a támogatási keret emelését a lakosság számára egyre nagyobb terhet jelentő energiaárak növekedésével magyarázta. A minisztérium döntése visszamenőleges hatállyal is érvényes, így a megemelt támogatás a már beérkezett és formailag megfelelt pályázatokra is érvényes.

A minisztérium irányelvei szerint a magasabb energiamegtakarítást eredményező beruházások részesülnek előnyben. Ezért a legnagyobb mértékben, 12 százalékkal a legtöbb fajlagos energia megtakarítást jelentő, komplex beruházások támogatása emelkedett, míg a többi pályázati kiírás 5 százalékkal magasabb támogatásban részesül.

A tárca közleménye szerint a módosítások alkalmazása után 29 százalékkal nő a megítélt támogatási összeg az eddig pozitívan elbírált pályázatok esetében. A KHEM módosítása ugyanakkor nem érinti a maximálisan támogatható összeget, így az energiatakarékossági beruházásokra felvehető kedvezményes hitel a megnövekedett támogatás összegével csökken.