Nem csak a szlovák autókat ellenőrzik

Vágólapra másolva!
A vám- és pénzügyőrség szeptembertől nemcsak a szlovák, hanem a más külföldi rendszámú autókat is ellenőrzi majd az adóhatósággal és várhatóan a rendőrséggel közös akciója során - mondta Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője pénteken az MTI-nek, reagálva Szabó Máté ombudsman állásfoglalására.
Vágólapra másolva!

Az országgyűlési biztos hivatala csütörtökön közölte, hogy hátrányos megkülönböztetés veszélyét hordozza magában az, ha a vám- és pénzügyőrség csak a Szlovákiában regisztrált autók üzembentartóit vizsgálja, míg a Magyarországon más külföldi rendszámmal használt járművek üzembentartóit nem ellenőrzi.

A biztos úgy vélte, a szlovák és egyéb külföldi rendszámok megjelenése valójában tünet, a kiváltó körülményeken pedig az illetékesek az ombudsman korábbi ajánlása nyomán sem enyhítettek.

Szabó Máté egy panasz alapján kezdett vizsgálatot, és jelentésében megállapította: becslések szerint több ezer külföldön regisztrált jármű van magyar tulajdonban, és a jogbiztonságot sértheti, hogy nehezebb felderíteni az ilyen gépkocsikkal elkövetett szabálysértéseket, bűncselekményeket.

A biztosi hivatal közölte: a magyar tulajdonosok, üzembentartók több jogszabályt is megsérthetnek azzal, hogyha külföldön regisztráltatják járművüket. Az ombudsman jelentésében erre is rámutatott, de nyilvánvalóvá tette, hogy a jelenség nem ítélhető meg önmagában. Látni kell az igazi okot is: más országokban lényegesen kevesebb adminisztrációval, olcsóbban lehet járműveket forgalomba helyezni és üzemeltetni.

Sipos Jenő az ellenőrzésekkel kapcsolatban elmondta: a közutakon szeptemberben induló akció az adóhatósággal együttműködésben zajlik majd, s már megkeresték a részvétellel összefüggésben a rendőrséget is.