Esnek a határidős indexek New Yorkban

Vágólapra másolva!
Az amerikai határidős indexek hétfőn csökkenni kezdtek a pénteki erősödés után, mert a befektetők elbizonytalanodtak az olaj árának világpiaci emelkedése és az ismét erősödő hitelezési aggályok miatt.
Vágólapra másolva!

Az európai kereskedésben csaknem 10 százalékkal esett a Lehman Brothers árfolyama, miután egy magas beosztású felügyeleti munkatárs kétségesnek nevezte az állami tulajdonban lévő Korea Development Bank (KDB) esetleges részvényessé válását.

A Lehman Brothers piaci értéke pénteken annak hatására ugrott meg, hogy a KDB bejelentette, nyitott egy külföldi pénzintézet megvásárlására, és a lehetséges jelöltek egyikeként a Lehmant is megnevezte. A piac alakulását nagyban befolyásolhatja, hogy az amerikai kincstár tesz-e, és ha igen, mikor tesz lépéseket a jelzálogpiac óriásainak (Fannie Mae, Freddie Mac) megmentésére.

A hitelezési válságot - és az okozott csődök miatti aggályokat - tovább mélyíti, hogy a bankfelügyelet pénteken bezáratta a Columbian Bank and Trust Companyt, és ez idén már a kilencedik - a gazdaság gyengülése és a lakásárak esése miatt - csődbe ment amerikai bank.

Az olajár több mint egy dollárral nőtt a dollár erősödése ellenére: a befektetők ugyanis komoly vételi lehetőséget láttak az előző kereskedés több mint 6 dolláros esése után. Lefelé tartanak az európai piacok, de a forgalom alacsony, mert a Londonban helyi ünnep miatt zárva maradt a tőzsde.