Grúzia megállította az olajár zuhanását

Vágólapra másolva!
Minden hírre érzékenyen reagálnak az árupiaci befektetők, amelyek az utóbbi két kereskedési napon erős hullámzást okoztak az olaj árában. Hétfőn 1,2 dollárral, hordónként 115,80 dollárra ugrott az észak-amerikai könnyűolaj tőzsdei jegyzése azt követően, hogy az orosz parlament mindkét háza támogatta a két szakadár grúziai tartomány, Abházia és Dél-Oszétia elismerését - tájékoztat a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A befektetők ezt úgy értékelik, hogy elhúzódhat a konfliktus a fekete-tengeri ország és Oroszország között, ami fennakadásokat okozhat a grúziai tranzitszállításokban. Ezt az érzést erősítette meg, hogy a hét végén az orosz csapatok által korában megszállt Gori városától hét kilométerre aknára futott és felrobbant egy olajszállító vasúti szerelvény, és nem javítja a hangulatot, hogy megérkezett Batumi kikötőjébe az első olyan segélyszállítmány, amelyet a NATO hadihajója vitt Grúziába. Ez ugyanis egy orosz tábornok nyilatkozata szerint fokozni fogja a feszültséget a térségben.

Nem folyik az azeri olaj sem

További rossz hír, hogy Azerbajdzsán a grúz-török irányból Irán felé terelte el olajexportja egy részét - további bizonyítékául annak, hogy az előbbi útvonal már nem megbízható. A Teherán és Washington, illetve Brüsszel közötti politikai feszültség - amelynek oka a perzsa ország ellenőrizhetetlen atomprogramja - persze ezt a megoldást sem teszi megnyugtatóvá.

A hétfői ugrást megelőzően pénteken egy nap alatt 6,6 dollárral, 114,60 dollár/hordóra esett a nyersolaj ára, ami 1991. január 17-e - az iraki megszállás alatt lévő Kuvait felszabadítása - óta nem látott mértékű csökkenés volt. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a BP bejelentette: megkezdte a tesztszállításokat a Baku-Tbiliszi-Ceyhan vezetéken, amelyen egy nap alatt egymillió hordó olajat lehet továbbítani. A rendes szállítások e héten indulhatnak újra a csőkígyón, amely azért esett ki a tranzitból, mert törökországi szakaszán robbanás történt.

Együtt mozog a dollár-euró árfolyam az olajárral

A német üzleti bizalom gyengülését mutató adat pénteki megjelenése nyomán a befektetők arra számítanak, hogy az Európai Központi Bank tartani fogja alapkamatát. Ennek hatására erősödött a dollár az euróval szemben. A Bloomberg számításai szerint az olajárak és az euró/dollár árfolyam között 0,9-es erősségű korreláció van. Az 1-es szint azt jelentené, hogy teljesen együtt mozog ez a két változó - olvasható a Napi Gazdaságban.