Egyre jobban eladósodnak a szerbek

Vágólapra másolva!
Csaknem öt százalékkal nőtt idén Szerbia külső adóssága. Az állam és a bankok részesedése csökken az adósságban, a vállalkozásoké nő.
Vágólapra másolva!

Az idei első félévben 4,82 százalékkal nőtt Szerbia külső adóssága, és június végén 18,6 milliárd eurót tett ki - jelentette be csütörtökön a Szerb Nemzeti Bank.

A tartozás nagy része - 12,6 milliárd euró - a magánszektorra jut, az állam pedig már csak 32,43 százalékkal részesedik az ország teljes adósságából. A magánszektoron belül tartós tendenciává vált, hogy a bankok folyamatosan törlesztik adósságaikat, a vállalkozások tartozásai ellenben nőnek.

Az első hat hónapban az előbbiek 21,77 százalékkal valamivel több, mint 3 milliárd euróra csökkentették külső adósságukat, míg a vállalkozások adóssága 23,43 százalékkal nőtt, elérve a 9,5 milliárd eurót.

A Világbank besorolása szerint Szerbia a közepesen eladósodott országok közé tartozik - 2008 első félévének adatai szerint külső adóssága az éves bruttó hazai termék 62,2 százalékát teszi ki.

Szerb adatok szerint a néhai Jugoszlávia felbomlása óta eltelt 17 évben a függetlenné vált egykori tagköztársaságok 6,5-szeresére, 96 milliárd euróra növelték az egykori jugoszláv külső adósságot.

Az élen Horvátország áll 35 milliárd euróval (miután tízszeresére gyarapította örökölt adósságát), Szlovénia 30,7 milliárddal követi. A szlovénok jobb helyzetben vannak, a múlt évben, például, importjuk értéke mindössze húsz százalékkal volt nagyobb, mint az exportjuké, míg Horvátország kereskedelmi mérlege erősen deficites: a kivitel értéke fele a behozatalénak.

Szerbia a néhai Jugoszlávia külső adósságából 38 százalékot, 5,55 milliárd eurót örökölt (az akkor vele még államszövetséget alkotó Montenegróval együtt), és ezt növelte 18,6 milliárdra, a horvát adósság alig több, mint felére.