Lesújtanak a hamisítók Európára

Vágólapra másolva!
Jelentős károkat okoznak Európában a fogyasztási cikkek gyártóinak a hamisítványok: az Ernst and Young csütörtökön közzétett elemzése szerint évente legalább 35 milliárd eurót tesz ki a kár. Ez az éves forgalomnak nagyjából 2 százaléka.
Vágólapra másolva!

A felmérés során 2500 fogyasztót, és 27 fogyasztásicikk-gyártó céget faggattak a hamisítványokról. A megkérdezett vállalatok kétharmada állította azt, hogy rendszeres kárvallott, s minden negyedik fogyasztó vallotta be, hogy már vett hamisított terméket.

A kalózkodás méreteire utal, hogy az Európai Unió vámhatóságai tavaly 79 millió hamisítványt foglaltak le, s a következő években minden termékcsoportban további növekedésre számítanak a gyártók.

A tanulmányból az is kiderül, hogy egyre többen vásárolnak hamisítványt, még akkor is, ha tudatában vannak az ezzel járó - akár az egészséget is károsító - veszélyeknek.

Az Ernst and Young állásfoglalása szerint a gyártók úgy tudják magukat jobban védeni a hamisítókkal szemben, ha módszeresebben megszervezik a márkaoltalmat.