Átszabják a kötelező biztosítást

Vágólapra másolva!
Gyökeresen átalakítaná a pénzügyi tárca a kötelező biztosítás rendszerét. A még nem végleges javaslat szerint biztosítót év közben is lehetne váltani, és módosulna a bónuszbesorolások rendszere is 2010-től - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A Pénzügyminisztériumban nemrég elkészült a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) jelenlegi rendszerének átalakítására vonatkozó első javaslatcsomag - tudta meg a Népszabadság. Ha a javaslatot elfogadják, 2009-től (pontosabban 2010-től, hiszen arra az évre lennének érvényesek az új szabályok) módosulhat például a bónuszbesorolások rendszere.

Általános szabályként megmaradna, hogy az autós egy év kármentes időszak után egyet léphet felfelé, ám a biztosítók ettől akár el is térhetnek, kettővel is javíthatják bónuszfokozatát. Biztosítási szakemberek szerint ez a jelenlegi, egyébként jól működő rendszer széteséséhez vezethet, ráadásul még átláthatatlanabbá teszi a már amúgy sem túl egyszerű árképzést.

A lap úgy értesült, hogy a Pénzügyminisztérium fokozatosan megszüntetné a kampányt. A javaslat szerint a jelenlegi egységes év végi időszak helyett mindenki a járműve megvásárlásától számított egy év múlva köthetne új szerződést. A biztosítóknak azonban továbbra is együtt, október végén kellene közzétenniük jövő évi tarifáikat. A PM-nél nem kommentálták az információt.