Bírság az MTelekomnak, elmarasztalás az Invitelnek

Vágólapra másolva!
A fogyasztókat megtévesztő hirdetése miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Magyar Telekom Nyrt.-t 5 millió forintra büntette, míg az Invitelt kisebb súlyú jogsértése miatt elmarasztalta.
Vágólapra másolva!

A GVH csütörtöki közleménye szerint a Magyar Telekom Nyrt. 2007 februárjában reklámkampányban népszerűsítette Dupla Profit névre keresztelt mobiltelefonos díjcsomagját. A GVH megállapította, hogy a távközlési szolgáltató a televíziós reklámjaiban és az óriásplakátjain közölt állításokkal megtévesztette a fogyasztókat, azt ígérte ügyfeleinek, hogy a Dupla Profit díjcsomag választása esetén "a havidíj kétszerese lebeszélhető". A kedvezmény igénybevételéhez azonban egyéb feltételeknek is teljesülni kellett.

A GVH vizsgálta az Invitel Távközlési Zrt. reklámtevékenységét is. A társaság 2007 nyarán és ugyanezen év őszén ADSL csomagjait népszerűsítette. A hirdetések vizsgálatakor kiderült, hogy a kampány több hirdetése is megtévesztő volt a versenyhivatal szerint. A reklámok nem megfelelően tájékoztattak arról, hogy a hirdetett áron csak hűségnyilatkozat aláírása után érhető el a szolgáltatás és hogy a hirdetett kedvezményes ár a hűségnyilatkozatban vállaltnál rövidebb ideig érvényes. Bár az Invitel hirdetései alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére, a GVH a - a feltárt jogsértés kiterjedtsége, tovább az eljárás alá vont jogsértést elismerő nyilatkozata, együttműködése, a jövőbeni jogsértés kiküszöbölése érdekében tett lépéseire tekintettel - nem tartotta szükségesnek bírság kiszabását.

Az [origo] Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom.