Görögöké lett a magyar Trade 90

Vágólapra másolva!
A görög Gr. Sarantis SA kozmetikai és háztartásicikk-nagykereskedő vállalatcsoport hétfőn zárta a magyar Trade 90 háztartásicikk-gyártó és -kereskedelmi cég megvásárlását, 2,74 millió euróért. Idén 6,5 millió eurós forgalmat bonyolít a Trade 90, és 450 ezer eurós üzemi eredményre lehet számítani, közölték a Sarantisnál hétfőn.
Vágólapra másolva!

A Trade 90 piaci részarányban második helyezett Magyarországon élelmiszer-csomagoló termékek és anyagok gyártásában és forgalmazásában, a Sarantis tudomása szerint.

A Sarantis az 1990-es években kezdett terjeszkedni Kelet-Európában, Magyarországon 2006-ban jelent meg, miután 2005 őszén 250 ezer euróért megvette a szintén görög Plias csoport Magyarországi leányvállalatát, a Plias Hungary Kft.-t. További 600 ezer eurót fizetett a Plias magyarországi ingatlanaiért. Erre alapozva létrehozták a Sarantis Hungary Kft.-t, amelybe a Trade 90-et most beolvasztják.

A Sarantis csoport az első félévben, a tavalyi első félévhez képest, 11,24 százalékkal 18,64 millió euróra növelte üzemi eredményét, a bevétele 6,4 százalékkal 125,74 millió euróra gyarapodott. A Sarantis leányvállalatokkal jelen van Lengyelországban, Csehországban, Romániában, Bulgáriában, Szerbiában, Macedóniában, Ukrajnában, Oroszországban és Törökországban is.