Hurrikán miatt csökkent az olajtartalék

Vágólapra másolva!
A szerdán megjelent adatok igazolták a szakértők előzetes várakozását: a múlt héten jelentősen csökkent az amerikai stratégiai olajtartalék, mert az Ike hurrikán miatt fennakadások voltak az olajtermelésben és az olajimportban.
Vágólapra másolva!

A nyersolajtartalék 6,3 millió hordóval csökkent a szeptember 12-vel záródott héten a szakértők által várt 3,8 millió hordó helyett.

A benzintartalék a becsült 3,8 millió hordó helyett 3,3 millió hordóval 184,6 millió hordóra süllyedt. Ilyen alacsony tartalékszintre nem volt példa azóta, hogy a kormány 1990 óta heti rendszerességgel ismerteti az adatot.

A dízel- és fűtőolajnak feldolgozott terméktartalék 0,9 millió hordóval mérséklődött, míg az elemzők 1,9 millió hordó apadásra számítottak.

Az amerikai kormány energiaügyi tájékoztató hivatalának (EIA) az adatai szerint a múlt héten napi 71 ezer hordóval csökkent az amerikai olajimport.

Röviddel 17.30 óra előtt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent novemberi lejárata 1,13 dollár emelkedéssel 90,35 dolláron volt.

A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta októberi jegyzése 1,59 dollárral 92,74 dollárra nőtt.