Nyolcvanmilliárdos hiánnyal számol a PM

Vágólapra másolva!
A Pénzügyminisztérium (PM) - önkormányzatok nélkül - 80,47 milliárd forint hiányt vár szeptemberre, az első kilenc hónapra 753 milliárdot - közölte Keller László, a tárca államtitkára szerdán sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Az augusztusi végleges pénzforgalmi hiány 91,2 milliárd forint volt, a tárca 94,1 milliárddal számolt. Az első nyolchavi deficit 672,5 milliárd, a GDP, 2,4 százaléka, ami 209,8 milliárd forinttal kisebb a tavalyi megfelelő adatnál.

Az év egészére továbbra is a GDP 3,8 százalékának megfelelő államháztartási hiánnyal számol a szaktárca, a korábbinál árnyalattal kisebb, 1.031,9 milliárd forint összeg mellett.

Keller László elmondta: augusztusban a központi költségvetés 94,6 milliárd forintos hiánnyal, a társadalombiztosítási alapok 0,3 milliárdos, az elkülönített állami pénzalapok 3,1 milliárd forintos többlettel zártak. Hozzátette azt is, hogy a központi költségvetés bevételei hat milliárd forinttal, a kiadásai öt milliárddal maradtak el a prognózistól.

Szeptemberre - önkormányzatok nélkül - 80,47 milliárd forint hiányt vár a PM, így az első kilenc hónap összesített deficitje 753 milliárd forintra emelkedik, ami a GDP 2,8 százaléka - jelezte az államtitkár.

Az év hátralévő részében két nagyobb, a korábbi tervezetben nem szereplő kiadási tétellel számol a tárca: a Volán társaságok 20 milliárd forintos működési támogatását 12 milliárddal kiegészíti a kormány, az elektronikus útdíj ellenőrzési rendszer előrehozott kiépítésére pedig 17 milliárdot kell fordítani - magyarázta Keller László.

Újságírói kérdésre elmondta: a költségvetés többletbevételei fedezetet nyújtanak az említett 32 milliárd forintos kiadásra.