A finn Consolis csoport tulajdonába került magyar ASA csoport hódmezővásárhelyi üzemében novemberben fejezik be azt az 1,6 milliárd forint értékű beruházást, amely 25 új munkahelyet teremt - mondta Ábrahám András ügyvezető igazgató az MTI-nek.
Az előre gyártott betonelemek, ipari padlók gyártásával és építőipari tevékenységgel foglalkozó cég magyarországi létszáma 320.
Az új üzemben különleges födémelemeket gyártanak majd - tette hozzá az ügyvezető igazgató.
Ábrahám András elmondta, hogy a Consolis már júliusban megvásárolta a magyar magánszemélyek tulajdonában lévő, mindössze 209 millió forint jegyzett, de több mint 6,8 milliárd forint saját tőkéjű ASA csoportot. Az ügyvezető cáfolta azt a sajtóban korábban közölt hírt, miszerint az üzlet 100 millió euró nagyságrendű lenne, de az összegét - üzleti titokra hivatkozva - nem árulta el.
Az ASA csoportnak érdekeltségei vannak Romániában, Ukrajnában és Szerbiában. Az egyes projektekre pedig külön cégeket alapít, így projektcégek működnek Magyarországon és Moldovában is - magyarázta Ábrahám András.
A korábbi tájékoztatás szerint az ASA Kft.-t 1990-ben a 31. számú Állami Építőipari Vállalat dolgozói alapították. A cégcsoport az évek folyamán, a nem lakáscélú létesítmények előre gyártói között a régióban az első három közé került.
Philippe Milliet, a Consolis Csoport vezérigazgatója és elnöke korábban újságíróknak azt mondta, hogy az ASA 100 százalékának megvásárlásával a Consolis a három legígéretesebb kelet-európai országra terjeszti ki a tevékenységét. Ezek közül kettő, Magyarország és Románia, az Európai Unió tagjaként várhatóan jelentős forráshoz jut az infrastrukturális fejlesztéseihez.
Az ASA csoport konszolidált árbevétele tavaly 18,98 milliárd forint volt, mintegy kétmilliárd forinttal több az előző évinél. Az üzemi szintű nyereség meghaladta a 2,3 milliárd forintot, ami 800 millió forinttal több a bázisnál. A tulajdonosok az 1,83 milliárd forint adózott nyereségből 280 millió forint osztalékot vettek ki.
A Consolis csoport mintegy tízezer főt foglalkoztat, és éves árbevétele 1,5 milliárd euró körül van.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.