Újra decemberben járna a 13. havi bér

Vágólapra másolva!
Ismét egyösszegben, decemberben kapnák meg a közszférában dolgozók a 13. havi illetményüket 2009-től a szociális tárca tervei szerint. Így visszaállna a régi rend, hiszen jelenleg tizenkét részre osztva, havi kiegészítésképpen jutnak hozzá ehhez az összeghez.
Vágólapra másolva!

A jövő évtől kezdve nem évközben, hanem a tárgyév decemberében kell kifizetni a 13. havi illetményt - közölte Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára hétfőn a törvényjavaslat országgyűlési általános vitájában. A jelenlegi rendszerben havonta, egytizenkettedekben kapják a közszférában dolgozók a 13. havi illetményt, ám 2007-ben a kormány megállapodott a közszféra képviselőivel, hogy 2009-től decemberben, egy összegben fogják kifizetni a bért.

A döntéssel visszaáll a korábbi rend. Az államtitkár szerint ez a változás - a bírák kivételével - nem okoz költségtöbbletet az intézményeknél.

A fideszes Bernáth Ildikó azt mondta: ha a közalkalmazotti illetmények fedezni fogják az egyhavi kifizetést, akkor a Fidesz támogatja a javaslatot. Az SZDSZ-es Béki Gabriella pedig arról beszélt, hogy eredetileg a 13. havi bér a közszolgálatban végzett munka megbecsülésére, mintegy jutalomként jött létre, ezt a funkcióját azonban elveszítette, amikor földarabolódott.