Feszültség van az Agrana szerződött partnerei és a többi feldolgozó által kínált almafelvásárlási ár között. Utóbbiaknak viszont az alacsonyabb ár is túl magas, többen a leállást fontolgatják - írja a Napi Gazdaság.

Két hete eredménytelennek nyilvánították és leállították az almafogyasztásra buzdító kampány kidolgozására és lebonyolítására még szeptember elején meghirdetett gyorsított tárgyalásos eljárást - értesült a lap. Úgy tudni, azért, mert az Agrármarketing Centrum - amely az agrártárca felkérésére indította az eljárást - nem rendelkezett a finanszírozáshoz szükséges fedezettel.
Az agrártárca tájékoztatása szerint az akciót végül sem a termelők, sem a feldolgozók nem igényelték. Pedig most akár fel is értékelődhetne ez a korábbi, 50 ezer tonna léalma kiskereskedelmi terítésére alkalmas elképzelés. Ugyanis egyre erőteljesebben jelentkezik az Agrana által a szerződött partnereinek fizetett 19 forintos kilónkénti ár és a kisebb feldolgozók által kínált 12-15 forintos ár közti különbség miatti feszültség.
Ráadásul egész Európában alacsonyabbak a léalma átvételi árai, mint amit az Agrana fizet itthon - igaz, Lengyelországban végül alacsonyabb összegben állapodott meg ez a cég is -, a sűrítménypiac pedig gyakorlatilag áll, még mindig nyomja a tavaly importált kínai áru.
A kisebb hazai feldolgozóüzemek a leállást fontolgatják, mivel már az általuk fizetett jelenlegi ár is soknak tűnik ilyen piaci viszonyok között, hosszabb, akár féléves tárolásra pedig nem mernek vállalkozni - mondta Filep László, az ESZAT Kft. ügyvezetője.
A szerződéssel rendelkezőktől egyelőre még átveszik az almát, de kérdéses, hogy ezt a szezon végéig is megteszik-e. Annyi bizonyos, hogy 10-12 forintos felvásárlási ár mellett a kisebb termelők - még a szerződéssel rendelkezők is - megfontolják, hogy belevágjanak-e egyáltalán a szüretbe. Becslések szerint mintegy 150 ezer tonna alma marad a fán a szabadpiacra termelőknél.
Közben közös javaslatot nyújtott be Magyarország és Lengyelország az almatermelők és -feldolgozók problémáinak enyhítésére - jelentette be Gráf József az agrárminiszterek brüsszeli találkozója után. A beadványban egyébként az ültetvénykivágáshoz kértek európai uniós különtámogatást - hektáronként mintegy 2-3 ezer euróra lenne szükség. Varsó és Budapest gyakorlatilag az EU régi tagországaiban régebben létező szerkezetátalakítási támogatási rendszer felújítását szeretné elérni.
Kezdeményezték a Kínából származó sűrítményimport támogatásának felfüggesztését is - írta az MTI-Eco. Ezek a stratégiai intézkedések azonban nem oldják meg a magyar termelők és feldolgozók jelenlegi, egyre égetőbb értékesítési problémáit - mondta a Napinak Kovács Károly, az Agroker Holding elnök-vezérigazgatója.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.