Eladták a Vaterát, a magyar aukciós portált

Vágólapra másolva!
Eladták a legnagyobb magyar online aukciós portált, a Vaterát - erősítette meg a cég kommunikációjáért felelős Gulden Julianna az [origo]-nak. A vevő a dél-afrikai Naspers kiadócsoport leányvállalata, az MIH Internet Europe. Az eladó iEurope Capital LLC megerősítette, hogy szeptemberben lezárta az üzletet, és a MIH megvásárolta a Vatera Magyarországon kívüli részlegeit is.
Vágólapra másolva!

A MIH Internet Europe a vezető magyar aukciós portál száz százalékát vásárolta meg. A Vatera úgynevezett átmenő forgalma 6,9 milliárd forint, vagyis az eladók és a vevők egymás között ekkora forgalmat bonyolítottak le a Vaterán 2007-ben - mondta Gulden Julianna az [origo]-nak.

A Naspers a legnagyobb dél-afrikai napilap publikálásával tett szert hatalmas vagyonra. Ezt a vagyont a Naspers fokozatosan az internetes vállalkozásokba konvertálja, miután a nyomtatott sajtó példányszáma csökken. A dél-afrikai cég tavaly megvette a brit Tradus plc-t, és így megszerezte a Vatera magyar konkurensének, a TeszVesz portálnak is a kisebbségi, 35 százalékos tulajdonát (a TeszVesz üzemeltetője a Sanoma PayBack Kft., amelyben 65 százalékkal rendelkezik a finn érdekeltségű Sanoma Budapest Zrt.).

A Naspers a Vatera megszerzésével mindkét nagy magyar online aukciós portálban érdekeltté vált, így a közeljövő kérdése, hogy mi történik itthon ezen a piacon. Gulden nem tudott információt adni a Naspers szándékairól, azt azonban hangsúlyozta: a magyar piac iránti bizalmat jelzi, hogy a Naspers két hazai internetes cégben is érdekeltté vált rövid idő alatt. A Naspers a hwsw.hu információi szerint egyébként 1,5 milliárd forint feletti összeget fizetett a Vatera egészéért. Ez az adatot Gulden nem tudta az [origo]-nak megerősíteni - igaz, nem is cáfolta.

A Vatera és a TeszVesz között jelentős a forgalombeli különbség az [origo] korábbi cikke szerint: a Vatera közel hétmilliárdos nagyságrendű 2007-es, úgynevezett "átmenő" forgalmát a másik szájt hárommilliárddal követi. Ennél persze kisebb a cégekhez valóban befolyó pénz: a Vatera 2006-os nettó árbevétele - nyilvánvalóan döntően a jutalékokból - 145 millió forint volt, nyeresége pedig túllépte a 81 millió forintot. Tavaly a Vatera tényleges forgalma ugyanakkor már 283 millió forint volt.