Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság versenyjogi hivatala lassítja, de akár lényegében meg is hiúsíthatja az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) és a MÁV Cargo adásvételi szerződését. Ha túl koncentráltnak találná a bizottság az adásvétel utáni állapotot, úgy az üzlethez azt a feltételt támasztaná, hogy a GYSEV Zrt. szálljon ki a vevő konzorciumból.
Vágólapra másolva!

A FORMAT osztrák gazdasági-üzleti hetilap brüsszeli értesülésekre hivatkozva azt írja, hogy a versenyjogi hatóság október 10-re halasztotta a döntést arról, hogy engedélyezi-e a MÁV Cargo megvételéről aláírt szerződést.

A MÁV Zrt. és a MÁV Vagyonkezelő Zrt. 2007. május 29-én nyilvános, kétfordulós pályázatot hirdetett a tulajdonában lévő MÁV Cargo Zrt. 100 százalékos részvénycsomagjának értékesítésére. A privatizációs pályázat első helyezettje a Rail Cargo Austria AG és a GYSEV Zrt. konzorciuma lett 102,5 milliárd forintos ajánlatával. A konzorcium a vételáron felül öt év alatt 43,5 milliárd forint fejlesztésre vállalt kötelezettséget. A szerződést 2008. január 2-án kötötték meg, hatályba akkor léphet, ha az uniós versenyhivatal jóváhagyja.

A FORMAT úgy tudja, a bizottság egyik kikötése az, hogy kartellellenes megfontolásokból a nyertes konzorciumból váljon ki a GYSEV Zrt. A bizottság valószínűleg követelni fogja azt is, hogy az ÖBB szállítmányozási ágazata adja fel a GYSEV Zrt.-ben meglévő részesedését. Ezek után viszont megkérdőjelezhetővé válik a 400 millió eurós vételi ár.

Ezen túlmenően a magyarok vissza is léphetnek az ügylettől, tekintettel arra, hogy az ajánlattevő konzorcium összetétele megváltozott - írta az osztrák hetilap. Értesülése szerint az ÖBB már alkalmazott is egy piárcéget, hogy közvetítse a lehetséges következményeket a nyilvánosság felé.

Ha az ÖBB nem fogadja el a bizottság kikötéseit, akkor elrendelhetik a kartellellenes eljárás második fokozatát, amely részletesebb vizsgálatot ölel fel.

A bizottság szeptember 23-án közleményben jelentette be, hogy tíz munkanappal meghosszabbította az ÖBB és a MÁV Cargo szerződésének versenyjogi vizsgálatát az osztrák csoport által vállalt kötelezettségek miatt. A testület akkor azt tudatta, hogy október 13-a az ügylet jóváhagyásnak vagy egy mélyreható vizsgálat elrendelésének a következő dátuma. A bizottság nem részletezte, hogy az ÖBB milyen kötelezettségeket vállalt.

Ilyen esetekben általában egy-egy üzletrész eladása szokott szerepelni a vállalások között, akkor, ha túl nagy a piaci koncentráció.