Egyes korosztályok plusz nyugdíjat kapnak

Vágólapra másolva!
A kormány a meghatározott emelésen felül további 2-4 százalékkal emeli bizonyos korosztályba tartozó nyugdíjasok járandóságát. A századik életévüket betöltött állampolgárok pedig 100 ezer forintot kapnak jövőre.
Vágólapra másolva!

Januártól a legidősebb, - századik életévüket betöltött - magyarországi lakhellyel rendelkező nyugdíjasoknak egy alkalommal százezer forintot utal az állam.

A 95 évesek 2010-től 95 ezer, a 90 esztendősök pedig 2011-től 90 ezer forintot kapnak születésnapjuk alkalmából - ismertette a kormány döntését az Idősek köszöntése elnevezésű rendezvényen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A jubileumi juttatás nem nyugdíj, a központi költségvetésből folyósítják majd.

Kiss Péter kancelláriaminiszter pedig bejelentette, hogy a kormány végrehajtja nyugdíjkorrekciós programját. Vagyis a 2009-es költségvetési javaslatban meghatározott 5,6 százalékos nyugdíjemelésen felül az 1988 és 1990 között nyugdíjba vonulók 2, a korhatárt 1992-1995-ös, vagy 1997 -1998-as intervallumban elérők pedig plusz 4 százalékos emelést kapnak.