Magyarországra települ a Cognizant

Vágólapra másolva!
Magyarországra települ a világ egyik vezető IT-szolgáltató és -tanácsadó cége, az indiai-amerikai Cognizant. A budapesti szolgáltató központ kétszázötven magasan kvalifikált munkahelyet fog teremteni 2010-ig - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A vállalatnak közel negyven országban 58 ezer alkalmazottja van, és jelentőségét jól mutatja, hogy szerepel a NASDAQ százas indexében, illetve a Forbes kétezres és a Fortune ezres listáján. A Tata, szintén indiai IT-cég, már korábban megjelent hazánkban.

A regionális szolgáltató központok Magyarországra telepítése folyamatos - mondta Garamhegyi Ábel, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szakállamtitkára. Hozzátette: több másik, 500-600 munkahelyet teremtő projektekről is zajlanak tárgyalások különböző stádiumokban. Vannak vállalatok, amelyek bővítenék meglévő központjukat, míg vannak újonnan megtelepedők is.

Érdekes jelenség, hogy bár még mindig messze az élen jár, mégis egyre kevesebben települnek Budapestre vagy környékére. A szakállamtitkár közölte, hogy a kormányzat kifejezett célja segíteni a vidéki városokba települést, elsősorban oda, ahol munkaerő-felesleg van. A szakképzési és oktatási igényekről is igyekeznek gondoskodni - írja a Világgazdaság.