Van esély az APEH ellen

Vágólapra másolva!
Megéri vitatni az adóhatóság határozatait a vagyonosodási vizsgálatok esetében. Legalábbis az APEH adatai szerint a fellebbezések felében az adózóknak ad igazat a másodfok. Ennek ellenére nagyon kevesen mernek továbblépni - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Megéri vitatkozni az adóhatósággal a vagyonosodási vizsgálatok során. A tapasztalatok szerint ilyen vizsgálatoknál nagyobb az esély arra, hogy meghátrálásra késztessék az APEH-et, mint egyéb ügyekben.

Tavaly január és idén június között 2644 fellebbezés érkezett az adóhatósághoz a vagyonosodási vizsgálatokkal kapcsolatban - tudatta a lappal az adóhatóság. Az esetek felében (egész pontosan 49 százalékában) a hatósági főosztály megváltoztatta az elsőfokú határozatot: megsemmisítette vagy visszadobta új eljárásra.

Ez az arány a hétköznapi határozatok esetében jóval alacsonyabb: tavaly összesen 11 ezer határozatot támadtak meg az adózók másodfokon, ebből 8141-et hagyott helyben a főosztály, s csak 372-t semmisített meg (1451-et új eljárásra küldött, 896-ot pedig megváltoztatott).

Hasonló a helyzet a bíróság elé került ügyekben is: a vagyonosodási vizsgálatok esetében ugyanis 946 határozatot támadtak meg a bíróságon, ebből 334-et bíráltak el. Az elbírált esetek 29 százalékában a bíróság az adózónak adott igazat és a hatóságot a határozat megváltoztatására, megsemmisítésére vagy új eljárás indítására kötelezte.

Egyéb ügyekben jobban szerepel a bíróság előtt az adóhatóság: az összes ügyet alapul véve tavaly 1660 perből 1010-et helybenhagyott a bíróság (46-ot megváltoztatásra ítélt, 232-at hatályon kívül helyezett, 372 esetben pedig permegszüntetés következtében nem hozott ítéletet a bíróság - ez lényegében azt jelenti, hogy az adózó elállt a pertől).

Összességében tehát a vizsgálat alá vont magánszemélyeknek szigorúan véve ötven százalék esélyük van arra, hogy a határozatot megtámadása esetén valamilyen módon megváltoztatják. Ugyanakkor a fellebbezések száma arra enged következtetni, hogy az érintettek jó része nem akar vitatkozni, inkább befizeti a megállapított adóhiány után az adót és a kiszabott bírságokat, pótlékokat és kamatokat.