A Creditexpress lett a MÁV behajtója

Vágólapra másolva!
A Creditexpress Faktoring Pénzügyi Szolgáltató Zrt. nyerte meg azt a közbeszerzési eljárást, amelyet MÁV-Start Zrt. utasokkal szembeni, összesen 470 millió forint értékű követeléseinek értékesítésére írt. A cég egyedüli jelentkezőként, 65 millió forintért szerezte meg a követeléseket - tájékoztat a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A MÁV-Start két részre osztotta a követeléseket: a MÁV Zrt.-nél 2007. március elseje és június vége között keletkezett 130 millió forint értékű, valamint a MÁV-Startnál 2007. július elseje és 2008. április vége közötti, 340 millió forint értékű, érvénytelen menetjeggyel, illetve jegy nélkül igénybe vett szolgáltatásokból eredő követelésekre. A nyertes faktoringcég az előbbiek behajtásának jogát 22 millió, míg utóbbiét 43 millió forintért vásárolja meg. "Nincs az ügyletben semmi különös" - nyilatkozta a MÁV-Start a Napinak arra a kérdésre, hogy miért csak egy jelentkező volt a pályázaton.

A Creditexpressnek nincsenek információi arról, hogy milyen hatásfokkal tudja a megvásárolt kintlevőségeket behajtani. Ebben az esetben az adósok kis összeggel tartoznak, ami a peres eljárásokkal járó többletköltségeket figyelembe véve pozitívan befolyásolhatja fizetési szándékukat - mondta lapunknak Tóth B. Gábor, a Creditexpress ügyvédje, aki szerint a számok az ilyen ügyletek szempontjából megtévesztők lehetnek, mert hiába vásárolja meg egy faktorcég viszonylag alacsony áron a követeléseket, ha a későbbiekben nem tudja azokat érvényesíteni.

A faktoringcégek követelésbehajtási gyakorlata szerint a többszörös postai és telefonos tájékoztatás után az adóssal szemben polgári peres eljárás indul, a tartozás összegét pedig az adós ingó és ingatlanvagyonára, bérére is ráterhelhetik. A peresítés előtt ügyvéd is tájékoztatja az ügyfelet. Az adós számlája így végül nagyon megnőhet, hiszen az ügyvédi tiszteletdíjakat is ki kell fizetni - mondta a Napinak Tóth B. Gábor.