Duronelly: Megállhat a magyar gazdaság

Vágólapra másolva!
Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója szerint lehet, hogy jövőre nulla százalék lesz a gazdasági növekedés, azaz egyáltalán nem bővül a magyar gazdaság 2009-ben.
Vágólapra másolva!

A befektetési igazgató ezt arra a kérdésre nyilatkozta az MTI-nek, mi várható az elkövetkezendő időben Magyarországon és a világban a csütörtöki-pénteki nemzetközi pénzpiaci események hatására.

Elmondta: a világban a bankok a tőkeveszteség minimalizálására törekednek, ezért csökkentik a mérlegfőösszegüket, hitelkihelyezésüket, hogy az úgynevezett tőkeáttétel révén a lehető legkevesebb veszteséget könyveljék el. A mérlegfőösszegüket úgy csökkentik, hogy mind a vállalatok, mind a lakosság felé nagymértékben visszafogják a hitelkihelyezést.

Kifejtette: a tőkepiacon a likviditás nagyon nagy mértékben szűkült, a kockázatosabb befektetésekkel élő hedge fundok, azaz a származékos ügyletekkel is foglalkozó alapok finanszírozása gyakorlatilag megszűnt. Ennek későbbi következménye az lehet, hogy a jelentősebb nagy cégek finanszírozása is igen visszafogott lesz.

Elmondta: a világméretű gazdasági növekedés is csak szerény mértéket ölt majd a jövőben. A hedge fundok ugyanis ilyenkor az ügyletek zárására, az úgynevezett pozíciózárásra törekszenek nem kis veszteséget elkönyvelve.

A reálgazdaságban ez azzal járhat, hogy a vállalati finanszírozás megcsappanása révén egy csomó nagy projektet vagy el sem kezdenek, vagy leállítanak a jövőben - mondta a szomorú forgatókönyvet a befektetési igazgató.

Aláhúzta: Magyarország vonatkozásában ez azt eredményezheti, hogy a magyar kivitel jelentős nehézségekbe ütközik majd, és ez visszahat az itteni gazdasági növekedésre, mivel a legjelentősebb exportpiacainkon most már nemcsak a pénzügyi piacok mutatnak válságjelenséget, hanem egyes nagy cégek is mérséklik vagy leállítják termelésüket.

Duronelly Péter szerint illúziónak mondható az, hogy néhány jelentősebb gazdaságkutató két-három hete még 2-3 százalékos gazdasági bővülést prognosztizált a magyar GDP-t tekintve 2009-re.