Új gyümölcsvelőgyár Sajóvelezden

Vágólapra másolva!
Új gyümölcsvelőgyár kezdte meg működését az elmúlt hetekben Sajóvelezden: a zöldmezős beruházásként, két év alatt felépített üzem mintegy 800 millió forintba került - mondta Andrássy János Mihály, a beruházást végző az Andrássy Gazdasági Majorságok Zrt. (AGM) tulajdonosa.
Vágólapra másolva!

A halmozottan hátrányos helyzetű térségben, a Sajó-völgyében felépült üzemben elsődlegesen gyümölcsvelőt készítenek többek között málnából, ribizliből, szőlőből, szederből, bodzából.

Andrássy szerint jövőre mintegy 200-250 millió forintos bevételre számítanak. Várhatóan mintegy 160 tonna gyümölcsvelő és 15-30 ezer üveg pálinka, továbbá hidegen sajtolt olaj és olajpogácsa is készül a feldolgozott több száz tonna gyümölcsből. A gyár teljes kapacitása 300-350 tonna gyümölcsvelő lesz.

Az Andrássy Gazdasági Majorságok Zrt. az Opten céginformációi szerint 20 millió forintos alaptőkével működik, fő tevékenysége a vagyonkezelés. A cég 2007-ben nem rendelkezett árbevétellel, emellett viszont 63 millió forint volt az üzemi vesztesége, és 10,8 millió a mérleg szerinti vesztesége. Az AGM-nek 2006-ban hatmillió forint volt a bevétele, viszont 248 millió forint volt a pozitív üzemi eredménye. 2006-ban a mérleg szerinti eredmény plusz 261 millió forint volt.