A Mol kézhez vette az OMV új keresetét

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az OMV Clearing und Treasury GmbH törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett a Mol ellen a Fővárosi Bíróság mint cégbíróság előtt - közölte a Mol a BÉT honlapján hétfőn. Az OMV keresetében arra hivatkozik: álláspontja szerint a Mol hatályos alapszabálya törvénysértő, és a társaság a működése során nem tartja be a szervezetére és működésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.

A kérelem az OMV által tavaly indított és a Fővárosi Bíróság jogerősen elutasított keresetéhez kapcsolódik - áll a Mol közleményében.