Jöhet az egységes agrártámogatás

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés 205 igen, 163 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett hétfőn elfogadta az egységes agrártámogatási rendszert, az SPS-t. A kormány szerint az új támogatási rendszer a piaci kereslethez igazodó racionális magatartásra ösztönzi majd a termelőket. Ezzel érvelt Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a témáról rendezett parlamenti vitanapon.

Gőgös Zoltán, az agrártárca államtitkára hétfői zárszavában elmondta: Nyugat-Európában már három éve használják ezt a rendszert. Egészen eddig mindig csak végrehajtók voltunk, tavaly azonban már saját ötleteink is átmentek, viszont ha ezt a javaslatot nem fogadjuk el, soha sem fogunk a döntések közelébe jutni - tette hozzá.