A kormány múlt héten jóváhagyta a központi hitelinformációs rendszerről (khr) szóló törvényjavaslatot, amely egy teljes körű lakossági hitelnyilvántartást is magában foglal, pozitív adóslistával kiegészülve. Az adatvédelmi biztos kedden azt közölte az MTI-vel, hogy minden eszközzel fel fog lépni a teljes körű hitelinformációs rendszer létrehozása ellen.
Budai Bernadett kormányszóvivő elmondása szerint a várhatóan 2009. május 1-jétől működő lakossági hitel-nyilvántartási rendszerben megtalálhatóak lennének a bankokkal, pénzintézetekkel kötött szerződések legfontosabb adatai, így a hitel összege, futamideje vagy a törlesztőrészletek mértéke, és kiegészülne a rendszer azokkal, akik időben rendezik esedékes hiteltartozásukat.
Ez a rendszer lehetőséget nyújt a bankoknak, hogy jövőbeli ügyfelükről információt kaphassanak, megismerve azok jó fizetőképességét. Arról azonban, hogy a vele kötött szerződés adatai bekerüljenek-e a központi rendszerbe, a hitelt felvevő dönthet. Amennyiben az ügyfél ehhez nem járul hozzá, csak annyi szerepel majd a nyilvántartásban, hogy rendelkezik hitelszerződéssel - mondta Budai Bernadett.
A vállalkozások esetében most is van egy teljes körű nyilvántartási rendszer, amely mind a negatív, mind a pozitív adatokat tartalmazza. Lakossági körben eddig csak negatív adóslista volt, tehát azon ügyfeleket tartották nyilván, akik törlesztéseiket nem rendezték pontosan. Ez a lakossági nyilvántartás egészülne ki a törvénymódosítással egy pozitív adóslistával.
A khr-t a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete működteti, felügyeli - jelezte a kormányszóvivő, a Napi Gazdaság értesülései szerint ugyanakkor ez tévedés lehet. A lap által megkérdezett szakemberek szerint értelmetlen és költséges lenne új struktúrát létrehozni a korábbi negatív listát működtető BISZ Központi Hitelinformációs Zrt. rendszere helyett. Nyers Rezső, a Bankszövetség főtitkára szerint az általuk előzetesen megismert törvényjavaslat nem így rendelkezett, és a felügyeleten sem tudnak az esetleges többletfeladatról.
Jóri András adatvédelmi ombudsman kedden azt közölte az MTI-vel, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel fel fog lépni a teljes körű hitelinformációs rendszer létrehozása ellen. Mint írta, azért ellenzi a rendszert, mert a létrehozására irányuló kezdeményezés a pénzügyi válságot ürügyként használva, alkotmányos cél híján, elsősorban üzleti érdekekből, szükségtelenül és aránytalan módon korlátozná az állampolgárok - köztük a megbízható adósok - alkotmányos jogait.
A nemzetközi tapasztalatok sem azt bizonyítják, hogy a mindenkire kiterjedő, hatalmas nyilvántartások valóban csökkentenék a hitelezési kockázatokat, és képesek lennének megakadályozni a veszélyes méretű lakossági eladósodást. Sőt, elsőként éppen azon országok pénzügyi rendszere lett a válság áldozata, amelyekben a bevezetni kívánt teljes körű hitelnyilvántartáshoz hasonló adatbázisok hosszú ideje léteznek - olvasható az ombudsmani közleményben.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.