Nem veszélyes a válság az M6-ra

Vágólapra másolva!
A pénzügyi válság nem veszélyezteti az M6/M60-as autópálya építését, a gyorsforgalmi út elkészül a 2010-es átadási határidőre - közölte a kivitelező Mecsek Construction Group (MCG) főmérnöke újságírókkal kedden.
Vágólapra másolva!

Rakita András a Szekszárd-Bóly-Pécs szakaszon tartott bejáráson azt mondta: eddig nem kaptak olyan információt, amely szerint a projekt finanszírozását valamilyen módon érintené a jelenlegi világgazdasági válság. Hozzátette, tudomása szerint fel sem merült, hogy a beruházás emiatt esetleg késedelmet szenvedne.

A főmérnök hangsúlyozta, a munkálatok az ütemtervnek megfelelően haladnak, a bevágások 75 százaléka, a töltésépítés 85-87 százalékban elkészült, a Tolna megyei, síkvidéki szakaszokon már aszfaltoznak is.

Megjegyezte, hogy a kivitelezés egyedül a Bátaszékhez közeli "A" jelzésű alagút déli, beomlott részénél áll, ott a folytatáshoz a szakértői jelentéseken is alapuló, jóváhagyott engedélyezési tervekre van szükség, amelyek várhatóan hamarosan rendelkezésre állnak majd.