Vágólapra másolva!
A gazdasági válság nyomán az első kormányzati lépések között szerepelt a jövő évi költségvetés és az adómódosítások visszavonása. Ekkor még úgy tűnt, hogy az adózás terén januártól minden marad a régiben. Tegnap azonban a parlament elé került egy újabb tervezet, amelyből a személyi jövedelemadóval kapcsolatos újdonságokat emeltük ki.
Vágólapra másolva!

Az adó- és járulékrendszer 2009-es változtatásának alapvető célja az egyszerűsítés, amely kézzelfogható versenyelőnyt jelenthet, de hatékonyabbá teheti az adóellenőrzést is. Így foglalja össze az idén ősszel immár másodszor előterjesztett adócsomag lényegét a Pénzügyminisztérium.

A személyi jövedelemadó bevallásával kapcsolatban a viszonylag kevésbé népszerű hatósági adómegállapítás helyett bevezetnék az úgynevezett egyszerűsített bevallást, amelynek az a lényege, hogy maga az APEH állítaná össze az elszámolást, az érintettnek pedig, ha egyetért vele, nem lesz más dolga, mint hogy aláírva visszaküldje azt. Emellett természetesen megmarad a munkáltatói adómegállapítás és a hatósági közreműködés nélküli önadózás is.

Egyszerűsített bevallás, egyszerűbb kedvezmények

Az egyszerűsített bevallást azok a magánszemélyek kérhetik majd, akik kizárólag olyan jövedelmet szereztek, amelyből az adót vagy az adóelőleget előzetesen levonták, és nem végeztek sem egyéni vállalkozói, sem őstermelői tevékenységet. Nem zárnák ki ugyanakkor azokat a személyeket sem ebből a körből, akiknek ingó vagy ingatlan átruházása miatt van elszámolási kötelezettségük. Az új adóbevallás esetén is lesz lehetőség az adókedvezmények érvényesítésére és az adó egy százalékáról való rendelkezésre.

Az egyszerűsítés jegyében alakítják át az adókedvezmények rendszerét is. Évi 3,4 millió forint bevételig egységesen 30 százalékos kedvezménykulccsal, legfeljebb évi 100 ezer forint adókedvezmény érvényesíthető. Az adókedvezményekre vonatkozó egyedi korlátozások mellett megszűnik az adómentes béren kívüli juttatások 400 ezer forintos korlátozása is, az adójóváírás ellenben nem változik. A tandíj kedvezményét bárki érvényesítheti majd, akit a hallgató kérésére az igazoláson feltüntetnek.

Eltörlik az osztalékból származó jövedelem 35 százalékos kulcsát, ezáltal az osztalék, illetve az osztalékalap teljes egészében 25 százalékkal adózhat. A jellemzően alacsony jegyzett tőkével rendelkező társaságokat érinti az a szabály, amely szerint, ha a tagi kölcsönt a tag a társaságnak elengedi, és a társaság az ebből keletkező eredményjavulást a 2008-as eredmény felosztásakor osztalékként kifizeti, akkor az így kifizetett összeg után csak 10 százalék adót kell fizetni.

Érdemes lesz az iparosoktól számlát kérni

A tervezet szerint egy új adókedvezményt is bevezetnének, amely érdekeltté tenné a magánszemélyeket, hogy a különféle háztartási szolgáltatásokról (lakásfelújítás, lakáskorszerűsítés, a fűtési rendszer, a vízellátás és a szennyvízrendszer karbantartása, javítása, háztartási nagygépek karbantartása és javítása, gyermekfelügyelet, gyermekgondozás, háztartásvezetés, házi ápolás) számlát kérjenek.

A jellemzően háztartások által igénybe vett és "házon belül" megvalósuló szolgáltatások esetében ugyanis a vállalkozók jellemzően nem állítanak ki számlát, ezzel a bevételüket kivonják az adózás alól. A megrendelők is partnerek ebben az össznépi játékban, hiszen a javítás, felújítás így mindig jóval olcsóbb. Az újonnan bevezetendő kedvezmény a számla értékének a 30 százalékáig, legfeljebb 100 ezer forint erejéig vehető majd igénybe.

Változnak a falusi vendéglátáshoz kapcsolódó adómentesség szabályai. Ha a bevétel kizárólag alkalmi falusi és agroturisztikai szolgáltatásból származik, az évi 400 ezer forint bevétellel arányos jövedelemrész, szállásadással járó vendégfogadás esetén pedig évi 800 ezer forint bevétellel arányos jövedelemrész lesz adómentes, amennyiben a magánszemély mindkét tevékenységet folytatja, akkor pedig 1 millió 200 ezer forint bevétellel arányos jövedelemrész minősülhet adómentesnek.