A Farkasréti Temetőben akár többször annyiba is kerülhet egy sírhely megváltása, mint a többi budapesti sírkertben. A legolcsóbb a hatalmas területű kőbányai Új köztemető. Vidéken jobbára a fővárosi árak feléből kijön egy átlagos temetés.

Az utóbbi években alaposan megdrágult budapesti temetkezési díjak az idén átlagosan csak 3 százalékkal emelkedtek, a közszolgáltatási díjtételek emelésének és a szabadáras díjtételek csökkentésének eredőjeként - tájékoztatták az [origo]-t a Budapesti Temetkezési Intézetnél.
A tizenöt fővárosi temető díjai javarészt egységesek, jelentősen csupán a Farkasréti Temető árai különböznek tőlük. Esetében a drágább szolgáltatásokat - ez jellemzően a sírhelydíjakra értendő - hosszú ideje a sírkert telítettsége indokolja. Az egyes temetőkön belül is bőven akadnak azonban eltérések, az adott parcella elhelyezkedése, kialakítása alapján.
Mind ritkább a koporsós temetés
A sírhelyek árait alapvetően fővárosi közgyűlés 65/2000. számú rendelete szabja meg hatósági árként. A sírhelyek és urnasírhelyek közötti különbségnek azért van jelentősége, mert évek óta egyre kevesebben választják a koporsós temetést (értelemszerűen ez a legdrágább).
Hasonló okokból évente nagyjából ezer urnát hazavisznek a több tízezer forintos sírmegváltási díjat és a sírgondozást kifizetni nem tudó gyászolók a temetőkből. Ugyancsak ezren lehetnek egy év alatt, akik a hamvasztás után rögtön hazaviszik szeretteik hamvait.
A Budapesti Temetkezési Intézetnek (BTI Zrt.) egyébként hat éve létezik - az egyik hazai bankkal kötött megállapodás alapján - egy hitelkonstrukciója, amelyet bármilyen típusú temetés költségeinek fedezésére fel lehet venni.
Előtakarékossági program
A BTI emellett előtakarékossági programot is működtet. A szerződés megkötésekor előleget kell fizetni, melynek összege hagyományos temetés esetén 117 ezer, hamvasztásos temetés esetén 64 ezer, szórásos temetés esetén 62 ezer forint. A fennmaradó rész részletfizetéssel törleszthető, legfeljebb másfél év alatt.
Az említett - rendre áfa nélküli összegeket soroló - fővárosi rendelet előírásai szerint a 10 évre megváltható urnasírok díja 25 ezer és 99 ezer forint között van, kivéve a nemeskőből (márvány vagy gránit) készülteket, amely 190-381 ezer is lehet. A Farkasréten a normál ára 31 ezertől 174 ezerig terjed, a nemeskő viszont 404 ezerbe is kerülhet.
Huszonöt évre válthatók meg a hagyományos sírhelyek, alapesetben 84 500 és - kiemelt hely esetén - 134 ezer forint közötti áron. Ettől nemcsak a Farkasréti temető 126 ezertől 152 ezerig terjedő árai térnek el, hanem az Új köztemetőéi is (41-70 ezer). Az átlagosnál olcsóbbak a nem rátemethető sírhelyek, ezekért 37-100 ezer forintot kell fizetni.
A gyermeksírhelyeknél nagy a szóródás
Egy kettős sírhely alapdíja 146 ezer, ami a kőbányai sírkertben kevesebb (61-119 ezer), a Farkasréten több (229-281 ezer) lehet. A gyermeksírhelyeknél nagyobb a szóródás: a 47 ezres átlag sokszorosát, 229-591 ezer forintot kérik el a Farkasréti temetőben.
A sírboltok, kripták 60 évre válthatók meg. Egy dupla sírbolt 163 ezer, a nagyobb 238 ezer, a kripták azonban sokkal drágábbak. A két férőhelyes 300 ezer körül összegből kijön (leszámítva a Farkasrétet, ahol ugyanez majdnem egymillió), míg a nagyobb, négy-kilenc személyes 4-600 ezer, illetve a XII. kerületben másfél-kétmillió forint.
A szórásos temetés - mely csak az Óbudai, a Fiumei úti és az Új köztemetőben lehetséges - díja 120 és 170 ezer forint között változik, attól függően, hogy hol és mikor halt meg az elhunyt, illetve milyen kelléket, szolgáltatásokat választanak a rokonok.
Újraváltás 90 százalékos áron
Ez utóbbiak természetesen bármely temetés költségeit alaposan megnövelik. Hogy csak néhányat említsünk: a koporsók ára 30 ezer és 340 ezer forint között mozog, a sírhelynyitás és visszahantolás 28 ezer, a halotthűtő naponta 1970, a ravatalozóterem 28-51 ezer, a külső ravatal 30-86 ezer, az elhunyt temetőn belüli szállítása 6000-13 ezer forint. Egy "középkategóriás" koporsós temetés ma nagyjából 300 ezer forintból jön ki.
A felsorolt pluszszolgáltatások természetesen külső vállalkozásoktól is megrendelhetők, akárcsak a sírgondozás, a néhány ezer forintos egyszer virágültetéstől a százezres nagyságrendű teljes éves sírápolásig. Ugyancsak később jelentkező költség az újraváltás, amely a BTI-nél minden esetben az eredeti ár 90 százaléka.
Vidéken természetesen általában mindez kevesebbe kerül. A nagyvárosokban a legolcsóbb, temetés nélküli hamvasztás 50 ezer forint körül van, egy különleges koporsóval azonban félmillióig is elmehet az ár. Egy átlagos szertartás 120-160 ezer forintért elérhető.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.