A Panasonic Corp., a világ egyik legnagyobb szórakoztatóelektronikai cége fel kívánja vásárolni a Sanyo Electric Co.-t - értesült a Bloomberg hírügynökség. A Sanyo erős pozíciókkal rendelkezik az akkumulátorgyártásban és a napelemek készítésében. A hazai Sanyo üzemekből az akkumulátorok gyártását elviszik ugyan, de idén a Sanyo megháromszorozta magyarországi napelemgyártását.
![Forrás: [origo]](http://static9.origos.hu/i/0805/20080529panasonic.jpg)
A Panasonic megkereste a Sanyo három legnagyobb legnagyobb tulajdonosát, és hamarosan formálisan is felvásárlási ajánlatot tesz a Goldman Sachs Group Inc.-nek, a Sumitomo Mitsui Banking Corp.-nak és a Daiwa Securities SMBC Co.-nak - írja a Bloomberg.
A Sanyo 70 százalékának megfelelő elsőbbségi részvényekkel rendelkezik a Goldman és a két japán bank.
Már készültek az eladásra
A Sanyo a világ legnagyobb újratölthető akkumulátorgyártója, illetve lítiumos akkumulátorgyártója. A Goldman és üzlettársai 2006-ban vásárolták fel a Sanyót, amikor az már évek óta veszteséges volt. Az elemzők azért sem lepődtek meg a mostani felvásárlási híren, mert az új tulajdonosok már 2006-ban megállapodtak, hogy a részvényeket 2009 márciusáig tartják csak meg. A részvények eladásához a Sanyo jóváhagyása is szükséges - teszi hozzá az amerikai hírügynökség.
Az elsőbbségi részvények értéke hatmilliárd dollárt tenne ki, ha törzsrészvényekké alakítanák át azokat.
Veszteséges volt sokáig a Sanyo
A Panasonic a napelemgyártás miatt vásárolná fel hírek szerint versenytársát. A Sanyo a harmadik legnagyobb napelemgyártó Japánban. A Sanyo évekig veszteséges volt, mivel nagyon erős volt a verseny a digitális kamerák és más szórakoztatóelektronikai termékek piacán.
Ezután a céget megmentették az összeomlástól az új tulajdonosok 2006-ban, és ekkor kezdett a Sanyo az akkumulátorgyártásra összpontosítani, illetve felfuttatta a napelemgyártást. Visszafogták ugyanakkor a számítógépes chipgyártást, amely nem hozta a várt eredményeket. Az akkumulátorgyártás is ígéretes ágazatnak tűnik, hiszen egyre több elektromos meghajtású autó állhat üzembe a jövőben.
Japán harmadik legnagyobb cége lesz a Panasonic?
A Panasonic és a Sanyo összefogásával Japán legnagyobb elektronikai gyártócége jöhetne létre, megelőzve a Hitachit.
A Panasonic a tranzakció nyomán a harmadik legnagyobb japán vállalat lenne a Sanyóval együtt 11 200 milliárd jent elérő árbevételével.
Magyarországon háromszorosra nőtt a napelemgyártás
A Sanyo Hungary Kft. a japán Sanyo leányvállalata. Az anyacég idén júliusban bejelentette - a vállalati újság szerint -, hogy megháromszorozta magyarországi napelemgyárának teljesítményét. Az első napelem 2005-ben készült el Magyarországon, tavaly fejezték be a jelenleg is bővülő második csarnokukat, a Solar II-t. Az új gyártósor, amely tavasszal indult, éves kapacitását 55 megawattról a maximális szintre, évi körülbelül 180 megawattra növeli, mely a legnagyobb teljesítményt jelenti a Sanyo vállalatcsoporthoz tartozó gyárak között.
Az év végére, de legkésőbb a következő év elejére elérendő cél pedig, hogy a Solar I-es és II-s üzemben gyáranként napi 1200 modult állítsanak elő. A tervek szerint 2010-ben indul a Solar III, ami a Sanyo Hungary legnagyobb kapacitású napelem modul-összeszerelő gyáregysége lesz.
Leépítik a dorogi akkumulátorgyártást
A napelemgyártás növelésével egyidejűleg a cég - a megváltozott piaci viszonyok, a növekvő globális verseny és az EU-csatlakozás óta megemelkedett bérköltségek miatt - fokozatosan leépíti az újratölthető szárazelemek és mobiltelefon akkumulátorok dorogi gyártását, és a termelést Ázsiába és az EU-ban lévo alvállalkozókhoz helyezi át.
2008 elején a Sanyo és a Videoton Holding Zrt. tárgyalásai után megállapodás született egy 400 főt foglalkoztató üzem építéséről, melynek helyszíne Marcali. A vállalati újság 2008 szeptemberi száma szerint csökkentett mennyiségben még teljesítik a megrendeléseket, de szeptember végéig befejeződik a termelés. Az itt felszabaduló dolgozók lehetőséget kapnak, hogy a napelemgyárban folytathassák a munkát.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.