Észak-Magyarországon tarolt az APEH

Vágólapra másolva!
Mintegy 9 millió forintnyi bírságot szabott ki, 6 üzletet zárt be, illetve egy adózó tevékenységét is felfüggesztette az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága, elsősorban a virág és koszorúárusokra, illetve a színesfém-kereskedőkre kiterjedő vizsgálata alapján.
Vágólapra másolva!

Hajas Tamás szóvivő elmondta, hogy emellett október végén és november elején fokozottan vizsgálták a bevásárlóközpontokat és a nagyobb üzletházakat is. A bevásárlóközpontokban elsősorban a ruházati kereskedők, közöttük különösen a távol-keleti árukat forgalmazó vállalkozások, valamint a vendéglátóegységek álltak az ellenőrzések fókuszában - tette hozzá.

A vizsgált adózók mintegy 15 százaléka nem adott nyugtát a próbavásárlások során, illetve több esetben be nem jelentett alkalmazott foglalkozatását tárták fel az ellenőrök. A virág- és koszorúárusok körében lefolytatott ellenőrzések során ugyanakkor jellemzően a közterületeken árusítók vétettek az adószabályok ellen - fűzte hozzá. Közlése szerint a színesfém forgalmazás vizsgálata állandó aktualitással bíró feladat az APEH számára is, összefogva a társhatóságokkal.

Az akciócsoportok ezúttal is találtak illegálisan, adóhatósági bejelentkezés nélkül működő felvásárlót. Illetve a színesfém telepeken jellemző, hogy nem tudják igazolni a felvásárolt anyagok eredetét - közölte Hajas Tamás.