Magyar támogatást kapott a GE

Vágólapra másolva!
A General Electric Healthcare (egészségügyi) üzletága 895 millió forintot nyert el a magyar államtól a Nemzeti Technológia Program idei első fordulójában. A kiírás szerint a támogatás "Infokommunikációs eszközökkel támogatott életvitel" témakörben volt odaítélhető.
Vágólapra másolva!

A GE az idősek otthoni egészségügyi felügyeletére, az erre szolgáló szoftverrendszerek és műszaki berendezések kifejlesztésére önerőből 238 millió forintot költ - minderről Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter beszélt csütörtökön Budaörsön.

A győztes projektben részt vesz két magyar kis- és közepes méretű vállalkozás, a Meditech Kft. és a MedNet 2000 Kft. is. Szintén közreműködik a szegedi, illetve a veszprémi egyetem és a Budapesti Műszaki Főiskola.

Mérőműszerekkel felszerelt mellény

A veszprémi Pannon Egyetem információtechnológiai tanszékének kutatás-fejlesztési központját vezető Butsi Zoltán elmondta az [origo]-nak, hogy náluk például már régóta fejlesztenek olyan berendezéseket és mérőműszereket, amelyek az idősek egészségügyi felügyeletére alkalmasak.

Például készítettek egy olyan mellényt Kozmann György professzor vezetésével, amelyet ha valaki magára vesz, nemcsak a szív- és érrendszeri megfigyelésekre alkalmas, hanem más fiziológiai folyamatok vizsgálatára is használható. Egy ilyen mellény viselete pótolhatja a hosszas kórházi ápolást, a többszöri, egyedi és drága vizsgálatokat, és jelentős megtakarítást jelenthet az egészségbiztosítás számára.

GE: a mozgásérzékelésen a hangsúly

A GE-nél a mozgásérzékelésen van a hangsúly, ez kiderült Berzsenyi Ágnes, a GE Healthcare, Home Health üzletágának ügyvezető igazgatójának előadásából is.

Berzsenyi elmondta, hogy a most elnyert magyar állami támogatásból megkezdődhet egy olyan kutatás-fejlesztési projekt, amely két év múlva hozhat kézzel-fogható eredményeket. Idős emberek háztartásában szerelnek majd fel várhatóan mozgásérzékelőket és igény szerint más berendezéseket, amelyek esetleg stoke (agyvérzés), demencia (időskorú elbutulás) vagy depresszió észlelésére alkalmasak. (Amerikában már több ezer idős ember otthonában működnek ilyen készülékek.)

Az egyedül élő idősek felügyeletét szoftverek és a berendezések mellett természetesen képzett személyzet látja el. A kutatás-fejlesztési fázisban egyelőre 23 új munkahelyet teremt így ez a projekt - Berzsenyi szerint. A GE a mostani projekt kapcsán hangsúlyozza: a megfigyelő (monitoring) rendszer kifejlesztését új módszerek teszik lehetővé. Az idős emberek egészségügyi állapotában esetlegesen bekövetkező változásokat saját otthonukban lehet így figyelemmel kísérni.

40+15 milliárd forint

Molnár Károly mindehhez hozzátette: idén majdnem 40 milliárd forint jut a kutatás-fejlesztésre Magyarországon, ami a vállalati önrésszel kiegészülve 55 milliárd forint összértékű fejlesztést tesz lehetővé. Molnár szerint szemléletváltás történt Magyarországon az utóbbi években: nem sok kis projektet finanszíroznak, amelyekből aztán pénz híján nem lesz eredmény, hanem néhány nagyprojektre koncentrálnak, ahol várhatóan nagyobb lesz a megtérülés, illetve a tudományos haszon is.

Molnár emlékeztetett arra, hogy 2006-ban még csak ötmilliárd, 2007-ben pedig húszmilliárd, idén pedig a már említett negyven milliárd forintot költi az állam ilyen projektekre.

Az infokommunikációs eszközökkel támogatott életvitel csak az egyik e projektek közül, egy másikban nemrégiben nyert el egymilliárdos támogatást a Richter Gedeon gyógyszergyár. A tőzsdén is jegyzett Richter a nanomedicina, vagyis a nanogyógyszerek kifejlesztésére kapta az állami támogatást - mondta a miniszter.