Veres jövőre már az euróról tárgyalna

Vágólapra másolva!
Magyarország minél előbb be kíván lépni az euró előszobáját jelentő ERM-2 árfolyamrendszerbe, erről a tárgyalások 2009-ben megkezdődhetnek - mondta Veres János pénzügyminiszter csütörtökön a Napi gazdaság által szervezett "Felszínen maradni - élet a pénzügyi válság után" című konferencián.
Vágólapra másolva!

Az IMF által nyújtott 12,5 milliárd euró összegű készenléti hitelről elmondta, hogy első hányadát 2009 első negyedévében használják fel, az ország lejáró devizaadósságának megújítására.

Veres János elmondása szerint az a magyarországi makrogazdasági pálya, amit a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elfogadott, az Európai Unió számára is hiteles.

A pénzügyminiszter úgy véli, az elmúlt időszakban a kormány több olyan intézkedést is elfogadott - részben a jegybankkal egyeztetve -, ami a magyar gazdaság stabilitásának megteremtését, illetve a hazai likviditás biztosítását szolgálta.

Veres János kérdésre válaszolva elmondta: az Európai Unió tavasszal, illetve ősszel értékeli majd, hogyan alakultak addig a magyarországi makrogazdasági folyamatok, és az Európai Unió értékítéletétől függően lehet majd megkezdeni a tárgyalásokat arról, hogy Magyarország mikor lépjen be az ERM-2 rendszerbe.