Tiltakozás a Tesco és a Penny Market előtt

Vágólapra másolva!
 A Tesco és a Penny Market központi raktárai előtt, egy hétig tartó félpályás útlezárással próbálják meg rávenni az állattartók képviselő érdekvédelmi szervezetei az üzletláncokat, hogy javítsanak az eddigi feltételeken. Egyebek között azt követelik, hogy a cégek tartsák be a fizetési határidőket - olvasható a Napi Gazdaságban.
Vágólapra másolva!

A ma kezdődő akció keretében mindennap 9-17 óra között Gyálon, illetve az 5-ös főút 20-as kilométerénél, Alsónémedi közelében demonstrálnak az szervezetek. Ha pénteken nincs megegyezés, jövő héten is az utakra vonulnak a termelők, más-más áruházaknál. A tejtermelők már egy ideje lebegtették, hogy az áruházak előtti demonstrációkkal szeretnék kikényszeríteni a felvásárlási árak emelését. Most a Magyar Állattenyésztők Szövetségével, a Baromfi Terméktanáccsal és a Húscéhhel közösen lépnek fel.

A tiltakozó termelők többek között azt szeretnék elérni, hogy a termelői árak is kövessék a fogyasztói árak megugrását, a láncok pedig tartsák be a magyar törvényeket és a 30 napos fizetési határidőket. Földi Péter, a Baromfi Terméktanács titkára szerint a jövedelemelosztás mértékét azért változtatnák meg, hogy valamelyest érvényesíthessék a megnövekedett költségeiket. A múlt évben például az állattartók költségei 30 százalékkal emelkedtek, ám a fogyasztói árban ezt már csak 25 százalékban érvényesítették, míg a termelői ár csak 12-15 százalékkal emelkedett - írja a Napi Gazdaság.

A tejtermelők számára nehézségeket jelent, hogy az idén év eleje óta folyamatosan csökken a felvásárlási ár: jelenleg literenként 70 forint körüli, miközben a boltokban 99-300 forint közötti árakat tapasztal a fogyasztó.