Nem változik a gázártámogatás mértéke

Vágólapra másolva!
A kormány döntése értelmében jövőre nem változik a gázár- és a távhőtámogatás mértéke és a támogatottak köre - jelentette be Budai Bernadett a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten. Ugyanakkor a költségvetés 20 milliárd forinttal kevesebb pénzt biztosít szociális alapú támogatásra. Ezt a Robin Hood-adóból befolyó összeg fedezi.
Vágólapra másolva!

A kormányszóvivő azzal magyarázta ezt, hogy jövőre nem változik a gáz ára, a Robin Hood-adó elfogadása miatt pedig a háztartások mintegy kétharmada változatlan mértékű támogatást kap.

Hangsúlyozta, hogy jövőre is a gáz- és távhő-kompenzációs rendszert továbbra is a jövedelemarányosan határozzák meg. Mindez jövőre is várhatóan 1,8 millió családot érint, a jogosult háztartások mintegy kétharmada a két legalacsonyabb jövedelmi kategóriába tartozik.

Budai Bernadett emlékeztetett, hogy a távfűtés esetében október 1-jétől a fűtési szezon hat hónapjában a szociális támogatásban nem részesülők 1150 forintos támogatást kapnak. A tájékoztatón kiosztott sajtóanyag szerint a távhő-kompenzáció változása miatt mindez azt jelenti, hogy 2009. január 1-jétől mintegy 341 ezerrel több háztartás jogosult a támogatásra, mint egy évvel korábban.

A Robin Hood-adó egészíti ki a költségvetés forrásait

A kormányszóvivő elmondta, hogy következő két évben a Robin Hood-adó biztosítja a kompenzációhoz szükséges állami támogatáshoz és a lakások energiafelhasználásának mérhetővé és szabályozhatóvá tételéhez szükséges forrásokat - mondta Budai Bernadett.

A jövő évi költségvetés 62 milliárd forintot biztosít a szociális alapú gázár- és távhő-kompenzációra, ami az idei 82 milliárd forintos kerethez képest 20 milliárd forinttal kevesebb. A változatlan nominálértékű jövő évi támogatást az Országgyűlés által elfogadott, úgynevezett Robin Hood-adó biztosítja, amelyből mintegy 30 milliárd forint bevételt vár a kormány.

Mindenkinek újra kell igényelni

Gázártámogatást továbbra is azok a családok kaphatnak, ahol az egy fogyasztási egységre a 99 750 forintot. A család jövedelmi viszonyai alapján négy kategóriát különböztetnek meg, amelyek különböző mértékű támogatást jelentenek.

Az igényléssel kapcsolatban úgy tájékoztatott, hogy mind a gázár- mind a távhőtámogatást mindenkinek újra kell igényelnie, függetlenül attól, hogy változtak-e 2008-ban a család jövedelmi viszonyai. Akik igénylésüket 2009. január 31-ig eljuttatják a Magyar Államkincstárhoz, azok január 1-jétől jogosultak a támogatásra.