Kínai fürdőfejlesztésen dolgozik egy magyar cég

Vágólapra másolva!
Kínai gyógyfürdőhely komplex fejlesztésére köt megállapodást a magyar tulajdonú Aquaprofit Zrt., amelynek számos hazai, több európai és dél-amerikai munkája után ez lesz az első ázsiai feladata - tájékoztatott a társaság elnöke.
Vágólapra másolva!

Nádasi Tamás elmondta: egy Pekingtől mintegy 700 kilométerre délre fekvő, Velencei-tó méretű sós tó komplex idegenforgalmi fejlesztésén dolgoznak, a tavat kezelő állami céggel létrehozandó vegyesvállalat keretében.

Az 1993-ban létrejött, jelenleg két magánszemély tulajdonában lévő Aquaprofitnak ez az első ázsiai munkája, Európán kívül eddig Dél-Amerikában szállodai és fürdőfejlesztési projektekben vett részt. A tanácsadó cégnek Európán belül Csíkszeredán, Zágrábban, valamint Brüsszelben van irodája, képviselete.

A hazai és külföldi érdekeltségeiben összesen mintegy 70 munkatársat foglalkoztató társaság három fő tevékenységi területet lát el: települési turizmussal és területfejlesztéssel, vízgazdálkodási és környezetvédelmi feladatokkal, valamint projektmenedzsmenttel és pénzügyi tanácsadással foglalkozik, amelyek egy részét saját beruházásban valósítja meg. Nádasi Tamás közlése szerint a turisztikai tanácsadás egyes szegmenseiben Magyarországon és Romániában is piacvezetőnek számító cégük 15 éves fennállása alatt több mint 50 milliárd forint pályázati forrást nyert el megbízóinak.

Az Aquaprofit Zrt. idei árbevétele meghaladja az 1 milliárd forintot, a jövő évre szerződött állományuk pedig már több mint másfél milliárd forint.

A Budapesten kívül Nagykanizsán, Pécsett, Debrecenben és Balatonfüreden is irodát működtető cég októberben a zalakarosi Gránit Gyógyfürdő Zrt. fürdőfejlesztéséhez kapcsolódóan négycsillagos szálloda építéséről írt alá megállapodást.

Korábban részt vettek számos magyarországi fürdő koncepciójának kialakításában, megvalósíthatóságának vizsgálatában, pályázati előkészítésében illetve kivitelezésében, így egyebek mellett Sárváron, Bükfürdőn, Hajdúszoboszlón, Hévízen, Gyulán, Szegeden, Debrecenben, Diósgyőrben, Miskolctalpolcán, Győrött, Zalaegerszegen, Gárdonyban, Cegléden, Szentgotthárdon, továbbá 15 budapesti történelmi fürdő fejlesztésében közreműködtek.

Közbeszerzéseken elnyert feladataik között elkészítették Magyarország átfogó egészségturizmus koncepcióját és stratégiáját, felmérték az ország teljes hévízkészletét és a Veszprémi Egyetemmel közösen kidolgozták az ország ökoturisztikai stratégiáját. Vízgazdálkodási és környezetvédelmi területen a Duna, a Tisza és a Kis-Balaton fejlesztési programjain, valamint az észak- és dél-alföldi ivóvízminőség-javító programokon dolgoznak - közölte az Aquaprofit elnöke.