Vágólapra másolva!
Egyeztető tárgyalások lesznek szerda délután a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban a tárca vezetői, valamint a termelők és a feldolgozók, továbbá a kereskedők képviselői között - erősítette meg Dékány András, a minisztérium szóvivője.
Vágólapra másolva!

A minisztériumi vezetők külön-külön tárgyalnak a termelők és a feldolgozók megbízottaival, és külön fogadják a nagy kereskedelmi láncok képviselőit. A megbeszélésekre azért kerül sor, mert a korábbi élelmiszer-kiskereskedelmi etikai kódex a gyakorlatban nem működött. Ezért az agrártárcánál úgy vélték, újabb egyeztetésre van szükség annak érdekében, hogy a magyar áruk jobb piaci pozíciók között kerülhessenek a magyar élelmiszer-áruházak polcaira.

Az agrártárca ennek érdekében azt javasolja, hogy az élelmiszer-kiskereskedelemmel foglalkozó vállalkozások írásban állapodjanak meg az FVM-mel a piaci kapcsolatok rendezésének és az etikus üzleti magatartás érvényesülésének szabályairól.

A minisztérium elkészített egy megállapodás-tervezetet is, amelyet elküldött az érintetteknek. Ebben egyebek mellett azt javasolják, hogy a kereskedők által különböző jogcímen megállapított és a termelőkre áthárított költségek ne haladják meg a beszerzési ár öt százalékát. A tervezet szerint a kiskereskedelmi vállalkozások önként vállalnák, hogy a teljes élelmiszerválasztékuk 80 százaléka belföldi eredetű termékekből álljon.

Emellett a minőségi termékeket előállító magyar vállalkozások piacra jutásának támogatása érdekében a kereskedők az úgynevezett saját márkás termékeknél is lehetővé tennék az előállító nevének és címének feltüntetését, a termék, illetve az alapanyag származását azonosító jelölést.

Az FVM vállalná azt, hogy az Agrármarketing Centrum révén támogatást nyújt az élelmiszert forgalmazó vállalkozások olyan rendezvényeinek megtartásához, amelyekben a magyar élelmiszerek kiemelt helyen jelennek meg.