Horvátországban nem lesz bérbefagyasztás

Vágólapra másolva!
Csütörtökön a horvát kormány ejtette tervét az állami szektor jövő évi bérbefagyasztására, a szakszervezetek nyomására. A kormány a költségvetést szerette volna jobban egyensúlyba hozni a bérek szinten tartásával.
Vágólapra másolva!

Jadranka Kosor miniszterelnök-helyettes szerint a költségvetést a héten úgy kell újratárgyalni, hogy az eredeti, a szakszervezetekkel kötött bérmegállapodásban szereplő 6 százalékos béremelés biztosításához további 2 milliárd kunás (350 millió dolláros) forrást találjanak, biztosítandó, hogy a GDP-arányos deficit 1,3 és 1,7 százalék közé kerüljön. A kormány szerette volna elkerülni a külső finanszírozási eszközök igénybevételét. A bérbefagyasztási terv feladása a külföldi befektetők felé rossz üzenet - kommentálták elemzők a döntést.

Az ország küladóssága a GDP 90 százalékának felel meg, a folyó fizetési mérleg hiánya a GDP 10 százaléka.

A kormány novemberben terjesztette a szakszervezetek elé a 122,6 milliárd kunás költségvetési tervezetet, amely 2009 első felére a közalkalmazotti bérek befagyasztását helyezte kilátásba. Ivo Sanander kormányfő kifejtette, hogy a költségvetés 2009-ben is hiánnyal zárhat, ha a kormány nem tud megállapodni a szociális partnerekkel a bérekről. A szakszervezetek garanciákat kértek arról, hogy a költségvetés valamennyi kiadását, tehát az állami beruházásokat vagy az állami hivatalnokok bérét érintően is megtakarításokat hajtanak végre, mielőtt a béreket befagyasztanák. Kompenzációt is követeltek a későbbiekben abban az esetben, ha 2009-ben korlátoznák a bérek emelkedését.