Nagy érdeklődéssel zajlik a mobiltender

Vágólapra másolva!
A mobiltelefon-piac versenyélénkítése, valamint a szélessávú internet lefedettség növelése érdekében kiírt frekvenciapályázatra a vártnál több pályázat érkezett, jelentette be pénteken, a tenderbontást követően a Nemzeti Hírközlési Hatóság saját közleményében.
Vágólapra másolva!

A pályázók nyilvántartásba vételére a formai követelményeknek való megfelelés ellenőrzése után kerül sor.

A negyedik GSM/UMTS szolgáltató piacralépését lehetővé tevő "A" csomagra a déli határidőig az előzetes várakozásokat felülmúlva összesen négy pályázat érkezett.

A 450Mhz-es frekvencia csomag hasznosítására kiírt pályázat beadási határideje november 28. volt. Erre, az úgynevezett "B" csomagra két cég pályázott.Amennyiben a pályázat eredményes lesz, akkor a nyertes az új szolgáltatással elsősorban a ritkán lakott területek és települések vezeték nélküli szélessávú internet-ellátását javíthatja.

A pályázati kiírás szerint a 450MHz-es pályázaton nem vehettek részt a jelenlegi mobilszolgáltatók és a velük egy cégcsoportba tartozó vállalkozások; közvetett, vagy közvetlen magyar állami tulajdonban lévő vállalatok, illetve olyan szolgáltatók, akik 3,5GHz-es frekvenciahasznosítási jogosultsággal rendelkeznek.

Erősödő verseny 26 gigaherzen

A pályázattal az NHH megnyitotta a 26Ghz-es frekvencia tartományt is, ahol a hatóság összesen öt frekvencia csomagot hirdetett meg. Ez a frekvenciatartomány a majdani nyertesek saját, belső infrastruktúrájának fejlesztésében tölthet be fontos szerepet és hozzájárulhat ahhoz, hogy jelentősen emelkedjen az ország jelenlegi vezetéknélküli szélessávú internet-lefedettsége.

Az új szolgáltatók megjelenése, valamint a 26 GHz-es frekvenciatartomány ezzel egyidejű megnyitása jelenősen erősítheti a versenyt a mobil és szélessávú internet piacán és javíthatja az internet-lefedettséget az ország hátrányos helyzetű térségeiben, így a ritkán lakott településeken is - fogalmazott a pályázat meghirdetésekor Pataki Dániel, az NHH elnöke.

Bővülhet a szélessávot használók köre

Az októberi adatok szerint Magyarországon száz főre 117,8 mobiltelefon-előfizetés, száz háztartásra pedig mintegy 40 szélessávú internet-előfizetés jut. Az ADSL és a kábelmodemes internet-hozzáférések aránya egyre inkább kiegyenlítődik, miközben a hazai és az európai tapasztalatok is azt mutatják, hogy a jövőben a szélessávú internetpiacon egyre nagyobb szerep jut a vezetéknélküli, mobilitást is kínáló megoldásoknak.

Az NHH megítélése szerint a mobilpiacon az elmúlt években a verseny intenzitása lanyhult, ugyanakkor nagyon nagyok a lehetőségek a vezetéknélküli internet területén - ezért van szükség és lehetőség a rendelkezésre álló frekvenciacsomagok pályáztatásával új szereplők bevonása.