Több milliárdos beruházás a Nyírségben

Vágólapra másolva!
Jövőre tovább növeli működési területét a nyíregyházi Nyírségvíz Zrt., amely egy 13 milliárd forint értékű szennyvíz-beruházást is indít a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen és környékén - közölte Móricz István, a cég vezérigazgatója. A társaság jelenleg 20 térségi önkormányzattal tárgyal a vízszolgáltatás átvételéről, erre március 31-én kerül sor - mondta a cégvezető.
Vágólapra másolva!

Hozzátette: Nyíregyházán, valamint a szomszédos Kálmánházán, Kótajban és Nyírpazonyban ugyancsak tavasszal kezdődik a teljes csatornázottságot lehetővé tevő, 13 milliárd forint értékű szennyvíz-beruházás, amely az Európai Unió mintegy 80 százalékos arányú támogatásával valósul meg.

A fejlesztés uniós támogatására az érintett négy település önkormányzatával közösen pályázott a cég. A társaság részt vesz az Észak-Alföldi Régió 200, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településének ivóvíz minőség-javító beruházási pályázatában is - ismertette Móricz István.

A Nyírségvíz Zrt. az idén két szabolcsi városban, Nyírbátorban és Nyírteleken, valamint egy községben, Nyírvasváriban vette át a vízszolgáltatást. Működési körzetében a települések száma ezzel 41-re nőtt, s mintegy 240 ezer embernek nyújt vízellátást.

A cég árbevétele a tavalyi 3,5 milliárd forintról így várhatóan 4,2 milliárdra nő az idén, s az üzemi nyereségszínt 3-4 százalékos lesz.

A vállalkozás az idén egy külföldi céget is alapított az ukrajnai Beregszász Önkormányzatával közösen, amely a kárpátaljai város ivóvíz-ellátását biztosítja. Az ukrán helyhatóság többségi tulajdonában lévő Kárpátvíz Kft.-nek a gazdálkodása az alapítók szándéka szerint jövőre válhat nyereségessé.