Cseh céggel épít atomerőművet Szlovákia

Vágólapra másolva!
A Cseh Energetikai Műveket (CEZ) választotta a szlovák kormány stratégiai partnernek az új szlovákiai atomerőmű felépítéséhez - jelentette be Lubomír Jahnátek, gazdasági miniszter a szlovák kormány ülése után szerdán Pozsonyban.
Vágólapra másolva!

"Tíz érdeklődő közül választhattunk. Terveink megvalósítása számára a CEZ mutatkozott a legmegfelelőbb cégnek" - pontosított Jahnátek. Az új atomerőművet a nyugat-szlovákiai Jaslovské Bohunice település mellett építik fel, ahol már működött egy atomerőmű.

A CEZ üdvözölte a szlovák kabinet döntését. "Az új atomerőmű felépítése egy újabb fontos projekt, amelynek megvalósításában Szlovákiában részt veszünk. Ezt a lehetőséget üdvözöljük" - reagált a pozsonyi döntésre Eva Nováková, a CEZ szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy a CEZ-nek hosszú távú célja megerősíteni részvételét a szlovákiai energetikai piacon. "Mindkét ország (Csehország és Szlovákia) hosszú ideje hasznosítja az atomenergiát, kitűnő szakembereik vannak, s így az együttműködés mindkét fél számára gyümölcsöző lehet" - jegyezte meg a szóvivő.

Az eddigi elképzelések szerint az új szlovákiai atomerőmű felépítésének költségei 4 és 6 milliárd euró között mozognának. A végső költségvetés a konkrét projekt elkészülése után válik nyilvánvalóvá. Jahnátek szerint a projektet 2010 közepéig kell elkészíteni. A munka megkezdését 2014-re tervezik a szlovák hatóságok.

Az atomerőmű felépítésére a szlovákok közös céget alapítanak a CEZ-zel, mégpedig 2009 végéig. A közös cégben a szlovák államnak 51 százalékos, többségi részesedése lesz mégpedig a Javys cégen keresztül. Jelenleg a Javys üzemelteti a Jaslovské Bohunice-i V1-es atomerőművet, amelyet korábban kivezettek a magánkézbe adott Szlovák Villamos Művekből (SE).

Szlovákiában jelenleg két atomerőmű működik: Jaslovské Bohunice és Mohi (Mochovce). Ezek adták tavaly a szlovák áramtermelés - 27 907 GWh - 55 százalékát.

Szlovákia az Európai Unióval kötött megállapodás alapján korábban bezárta a Jaslovské Bohunicei V1-es erőmű első energiablokkját, s az év végén bezárják a másodikat is. Ezt növeli Szlovákia függőségét a külföldi árambehozataltól. Jövőre várhatóan a fogyasztás mintegy 20 százalékát kell külföldről behozni. Többnyire Csehországból és Lengyelországból.

A Robert Fico vezette kormány megpróbálta elérni, hogy vizsgálják felül a Jaslovské Bohunice bezárásáról szóló döntést, de sikertelenül.

A CEZ a magyar Mol-lal együtt most készíti elő egy kombinált ciklusú 800 megawatt teljesítményű gázerőmű építését is a pozsonyi Slovnaft vegyipari gyár területén. Egy másik, hasonló erőművet az U.S. Steel acélipari céggel együtt a gyár kassai telepén terveznek felépíteni.