Most 10, jövőre 30 milliárdot kap a BKV

Vágólapra másolva!
A szerdai kormánydöntés értelmében az idén még 10 milliárd forint készpénzt kap a BKV, a jövő évben pedig tőkeágon 30 milliárd forintot - mondta a csütörtöki tájékoztatatón Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
Vágólapra másolva!

A jövő évi 30 milliárd forintos tőkejuttatás feltétele, hogy egy komplex csomagot valósítson meg a BKV, racionalizálja tevékenységét, mert "üres zsákba nem kíván pénzt önteni a kormány" - tette hozzá az államtitkár.

Keller László beszámolt arról, hogy a költségvetés általános tartalékából, illetve az egyensúlyi fejezeti tartalékából a kormány két héttel ezelőtti döntése értelmében 42,5 milliárd forint, az e heti döntés értelmében 36 milliárd forint kiadás történik, ebből a legnagyobb tétel a már említett 10 milliárdos BKV-juttatás.

Az általános tartalékban 3,2 milliárd forint maradt, a fejezeti egyensúlyi tartalék elfogyott - felelte az MTI kérdésére az államtitkár.